Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szoros kapcsolatban van a brit egészségügyi hatóságokkal, közölték a WHO illetékesei, reagálva azokra a hírekre, hogy a koronavírus egy új, a jelek szerint gyorsabban terjedő variánsa bukkant fel Nagy-Britanniában, írja hírügynökségi jelentések alapján a 444.hu.

Az eddigi feltételezések szerint az új variáns gyorsabban terjed ugyan, de nem tűnik halálosabbnak. Az újfajta vírus megjelenése miatt szombaton Boris Johnson Dél-Kelet-Anglia jelentős részét, így Londont is a legszigorúbb korlátozások alá vetette alá, ezért rengeteg ember karácsonykor sem mehet sehova. Azóta Hollandia már jelezte, hogy átmenetileg nem fogadnak több repülőt Nagy-Britanniából.

Gyorsan terjedő koronavírustörzs jelent meg Angliában

A WHO azt is közölte, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a tagállamainak hatóságait mindarról, ami kiderül az új variánsról. Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy ugyan még jelentős bizonytalanságok vannak ezzel kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy az új variáns 70 százalékkal hatékonyabban terjed, mint az eddig ismert verzió. Ugyanakkor nem utal arra semmi, hogy halálosabb lenne, ahogy arra sem, hogy a kifejlesztett vakcinák ne lennének hatékonyak ezzel a variánssal szemben is.

A brit tisztifőorvos, Chris Whitty úgy látja, hogy az új fejlemény ugyan most rosszabbá fogja tenni a dolgokat, de ugyanakkor optimisták maradhatnak a vakcina megérkezése miatt, jelenleg ugyanis azt feltételezik, hogy az oltóanyag hatékony lesz.

Boris Johnson szombati sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP/Toby Melville)