A köztársasági válságstáb hétfőn új intézkedések bevezetését javasolta, a javaslatot pedig a szerb kormány kedden elfogadta. Az intézkedések vasárnap, december 20-án lépnek életbe.

Az új intézkedések az országba való beutazással kapcsolatosak, és egyaránt érintik a szerb, illetve a külföldi állampolgárokat. Tekintettel arra, hogy a karácsonyi és újévi ünnepek miatt néhány nap múlva valamennyi határátkelőn megnövekszik a forgalom, a koronavírus-járvány megakadályozása, a fertőzöttek idejekorán történő kiszűrése, és a polgárok egészségének védelme érdekében Szerbia kormánya a következő intézkedéseket hozta meg:

Belépés Szerbiába: Kötelező PCR-teszt, vagy házi karantén

A Szerbiába történő beutazás kizárólag 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszt felmutatásával lesz lehetséges. A szerb állampolgárok azonban akkor is beutazhatnak, ha nem rendelkeznek teszttel, de ez esetben 10 napra házi karanténba kell vonulniuk. Ők Szerbiában is teszteltethetik magukat, és amennyiben az eredmény negatív,  elhagyhatják az izolációt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormány által elfogadott intézkedés hogyan befolyásolja majd a határsávban ingázók mindennapjait.

A PCR-tesz újévtől 9.000 dinárba kerül

Ha külföldi polgár saját kérelmére teszteltetné magát, az mától 18.000 dinárba kerül, míg ez a szerb állampolgároknak január elsejéig továbbra is 6.000 dinárjába kerül. Újévtől viszont 9.000 dinárra drágul.

Időpontigényléshez válasszák az elektronikus ügyintézést

A szerb kormány arra kéri mindazokat, akik saját kérelmükre szeretnének tesztelést végezni, hogy a tömeg és a várakozás elkerülése végett kizárólag elektronikus úton igényeljenek időpontot az eUprava portálon keresztül.

Illusztráció (AP Photo/Giannis Papanikos/Tanjug)