134 igen, 45 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett kedd délelőtt elfogadta a magyar parlament az Alaptörvény kilencedik módosítását. Tizenöt képviselő nem szavazott, a zárószavazás előtt a Demokratikus Kolaíció politikusai kivonultak az ülésteremből – írja a hvg.hu.

Az Alaptörvény kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslatot Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be november 10-én, a kormány szerint azért volt rá szükség, hogy erősebb védelmet kapjanak a családok, és nagyobb biztonságban legyenek a gyerekek.

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztése alapján tehát bekerül, hogy „az anya nő, az apa férfi”, illetve a családi kapcsolat alapja a házasság. A gyermekek védelméről szóló rész azzal egészül ki, hogy „ Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

Az Alaptörvény 38. cikkébe bekerül, hogy „a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról, működéséről, megszüntetéséről, valamint közfeladata ellátásáról sarkalatos törvény rendelkezik”, tehát a továbbiakban csak kétharmados többséggel lehet hozzányúlni az olyan alapítványi rendszerekhez, amikben például az Színház- és Filmművészeti Egyetem is működik.

Meghatározták a közpénzt is: „közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése”, illetve a továbbiakban csak háromféle különleges jogrend lesz az eddigi öt helyett.

De nem csak az Alkotmány módosul, hanem a választási törvény is: 134 szavazattal 60 ellenében tartózkodás nélkül szavazta meg a Parlament a módosítást, amely szerint a jövőben 27 helyett 71 egyéni jelöltet kell állítani az országos listához.

(Fotó: Kovács Tamás / MTI)