Az Élelmet a családnak (Obrok za porodicu) elnevezésű kezdeményezés aktivistái szombaton több észak-bácskai helyszínen is szerveznek élelmiszergyűjtést. A nagyszabású akcióra ezúttal négy helyszínen kerül sor egyidejűleg.

Az élelmiszert, édességet, vásárlási utalványt, vagy tisztálkodási szereket a jótékony polgárok 9 és 12 óra között vihetik el a szabadkai Kér helyi közösség épületébe (Belgrádi út 62), a Kisradanováci helyi közösségbe (A Tesla piacnál), vagy a kisbajmoki ócskapiac 3. csarnokába. Emellett Kelebián is szerveznek gyűjtést egy újonnan csatlakozott aktivistának, Valentina Rapajićnak köszönhetően. Kelebián a helyi közösségben (Edvard Kardelj út 989) várják a jóindulatú polgárokat 8 és 12 óra között.

– A COVID-19 számos polgártársunkat sodorta bajba, sokan nem dolgoznak és segítségre szorulnak. Közelednek az ünnepek is, ezért arra kérjük polgártársainkat, segítsenek, hogy csomagokat készíthessünk, úgy élelmiszercsomagot, mint újévi ajándékot, és így örvendeztessük meg a szorult helyzetben lévőket – üzenik a kezdeményezést koordináló hölgyek, akik immár több mint kétszáz családnak igyekeznek segítséget nyújtani.

Senki sem érdemli meg, hogy este korgó gyomorral feküdjön le aludni!

Dana Radomirović, Josipa Rončević és Tijana Mijović az Élelmet a családnak szabadkai aktivistái (Fotó: SZMSZ/Tóth Imre)