Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy a hétvégén Szerbiában a gyógyszertárakon, élelmiszerboltokon, benzinkutakon kívül minden zárva lesz, kivételt képeznek még a házhoz szállítást végző éttermek – írja a 021.rs.

Tiodorović azt mondta, hogy a következő két hétvégén számíthatunk ezekre a korlátozásokra.

Péntektől újabb szigorítások lépnek életbe Szerbiában

„Nem fogalmazok úgy, hogy bezárkózunk, nincs szó szükségállapotról, csak a munkaidő rövidítéséről” – mondta, és hozzátette péntek 17 órától hétfőig szinte minden zárva lesz az országban.

„Személyesen is amellett voltam, hogy minden korábban zárjon. Nem lett volna a Fekete Péntek, ha előbb meghozzuk ezt a döntést” – fejtette ki véleményét. Szerinte sokan fognak örülni azok közül, akiknek a hétvégén nem kell majd dolgozniuk. Hangsúlyozta: nincs szó szükségállapotról, vagy kijárási tilalomról.

„Remélem mindezt a kormány csütörtökön jóváhagyja, a piacokat viszont nem zárjuk be, a hétvégén 15 óráig dolgozhatnak, pedig itt is van kockázati tényező” – mondta Tiodorović.

Branislav Tiodorović (Fotó: archív)