Branislav Tiodorović epidemiológus kijelentette, hogy a válságstáb hétfői ülésén a karácsonyra és újévre hazatérő vendégmunkásokkal kapcsolatos újabb intézkedésekről esett szó.

Tiodorović szerint Szent Miklós napjától (amit a pravoszlávok december 19én ünnepelnek) ortodox karácsonyig nagyszámú vendégmunkás térhet vissza külföldről, ami tovább ronthatja a járványhelyzetet.

Az orvos emlékeztetett, hogy tavasszal, húsvétkor 400.000 szerb állampolgár jött haza Szerbiába.

– Egyeztetünk a jogászokkal, hogy hasonló esetben milyen intézkedést vezethetünk be. Európában már alkalmazzák, és mi is fogjuk: ez bizonyos mértékű korlátozást jelent – magyarázta a járványügyi szakorvos és hozzátette, az intézkedéseket a hatályos törvényekkel és az alkotmánnyal összhangban fogják meghozni és azokat hamarosan közlik a nyilvánossággal.

Tiodorović a járványhelyzetről úgy fogalmazott, hogy az rendkívül kedvezőtlen, Belgrádban pedig katasztrofális. Rámutatott, hogy a fővárosban már megteltek a kórházak, ezért a belgrádi pácienseket Nišben gyógykezelik.

– Az egész országnak meg kell küzdenie az előttünk álló nehéz héttel annak érdekében, hogy egyetlen beteg sem maradjon kórházon kívül – fogalmazott az orvos.