Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár kijelentette, hogy a szerbiai szakértők erre a hétre várják a koronavírus-fertőzés eme hullámának csúcspontját – írja az RTS honlapja.

Gojković szerint a csúcspont után csökken majd a fertőzöttek száma.

„Egész Vajdaságban rendkívüli a járványhelyzet, remélem, hogy nem nő tovább a fertőzöttek száma, annak ellenére, hogy az úgynevezett Fekete Pénteken nagyon sokan felelőtlenül viselkedtek, rengetegen voltak a boltokban, bevásárlóközpontokban” – mondta az egészségügyi titkár, aki szerint 7-10 nap szükséges ahhoz, hogy a meghozott intézkedések eredményeket hozzanak.

[democracy id=”25″]

„Addig is mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie, kerülnünk kell a más személyekkel való találkozást és mindenképpen viseljünk maszkot. Így segíthetünk magunknak, másoknak és az államnak is, hogy életünk minél előbb visszatérhessen a rendes kerékvágásba“ – fejtette ki véleményét Zoran Gojković.

Zoran Gojković (Fotó: archív)