Már következő hét elején, alig néhány napon belül engedélyezheti Nagy-Britannia az amerikai Pfizer és a német BioNTech koronavírus elleni vakcináját, s az oltóanyag jóváhagyását követő néhány órán belül már meg is kezdődhet a vakcina szállítása. Az első oltások beadása pedig már december 7-én meg is történhet, tudatta a Financial Times.

Nagy-Britannia eddig 40 millió adagot rendelt a vakcinából.

Ha ez valóban megtörténik, akkor az Egyesült Királyság lenne az első nyugati állam, ahol engedélyezik a Covid-19 elleni oltóanyagot.

A héten felröppent a hír, hogy a Pfizer-BioNTech elsőként az Egyesült Államokba szállítaná az engedélyezett és legyártott vakcináit. A Telex megkérdezte a céget, amely azt válaszolta: oda szállít először, ahol elsőként engedélyt kap az oltóanyag. „Jelen állás szerint az Egyesült Államokban december 11-én kezdődhet meg az oltás beadása, míg az Európai Unióban december második felében kaphatja meg a feltételes forgalomba hozatali engedélyt” – írta a portál.

A Pfizernél a gyártás jelenleg is folyamatos, és az év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcina készül.

A Sky Newsnak adott csütörtöki interjúban a Pfizer vezérigazgatója kijelentette: a cég napokon belül világszerte elkezdi az engedélyeztetéshez szükséges információk átadását a felügyeleti hatóságoknak, és onnantól e hatóságok döntésén múlnak a továbbiak.

„Célunk az, hogy amint megadják az engedélyt, pár órán belül megkezdjük a szállítást” – mondta Albert Bourla.

Hozzátette: minél gyorsabban adja meg a forgalmazási engedélyt egy-egy ország, annál hamarabb hozzájut a vakcinához.

A Pfizer vezérigazgatója szerint az etikai meggondolások is azt diktálják, hogy ha egy ország a többieknél előbb jut döntésre, akkor állampolgárai rögtön hozzájussanak az oltóanyaghoz, mivel minden egyes nap életeket jelent.