– Borzalmasan nehéz nap ez a mai a koronavírus elleni küzdelemben, különösen az elhunytak számát illetően, de az egészségügyi rendszernek küzdenie kell, az államnak meg támogatnia ebben – üzente Aleksandar Vučić szombaton.

Az államfő kiemelte: mindannyiunk felelőssége, hogy fegyelmezettek legyünk, az egészségügyi rendszerünk pedig szinte minden európai állam egészségügyénél jobban teljesített. Beszélt arról is, hogy a Vajdasági Klinikai Központ új szárnyának kiépítésére és a Belgrádi Klinikai Központ felújítására összesen 147 millió eurót szán az állam.

Annak kapcsán, hogy Szerbiában a Covid-19-ben szenvedők ellátása nem a lakhelyük szerinti településen történik, az államfő elmondta, hogy ebben a tekintetben hazánk nem tér el az Európában tapasztalható gyakorlattól és megköszönte az orvosoknak, hogy ellátják a máshonnan érkező betegeket is.

„Az egészségügyi rendszerünk bizonyságot tett szívósságáról. Sokan vannak, akik küzdeni akarnak. Rengeteg hős jelentkezett, hogy szembeszálljon ezzel a súlyos betegséggel, büszke vagyok arra, hogy sok orvos jelentkezett az új batajnicai és kruševaci kórházakba” – mutatott rá Vučić, hozzátéve, hogy a térségben a legjobb eredményeket éppen Szerbia mutatja a járvány elleni küzdelemben.