1994 óta március 15-e a család nemzetközi napja. A sors fintora, hogy ebben az évben a koronavírus-járvány családokat tart egymástól távol éppen ettől a dátumtól kezdődően. Csupán egy véletlen egybeesés, de tény, hogy azóta a kivándorolt fiatalok vagy a külföldön tanuló diákok legtöbb esetben csak virtuális kapcsolatot tudtak létesíteni szeretteikkel a járványügyi helyzet miatt. Erről vallanak most külföldön élő fiatalok és egy szabadkai édesanya, akinek lányai a határon túl dolgoznak, illetve tanulnak.

A 28 éves Tóth Lívia két éve költözött párjával Magyarországra. Minél közelebb szerettek volna lenni a családjaikhoz, hogy gyakran haza tudjanak látogatni.

Tóth Lívia

– Egy évet Pesten éltünk, majd egy éve Szegedre költöztünk, hogy közelebb lehessünk a családtagjainkhoz. A vírushelyzet előtt kéthetente hétvégén hazalátogattunk, olyankor a két napba beleszorítva körbejártuk a szűk rokonságot: szülőket, testvéreket és nagyszülőket. Ez összesen nyolc vendégség szokott lenni két nap alatt. Szombat reggel mentünk haza, majd vasárnap délután már indultunk is vissza, hogy elkerüljük a határon való többórás várakozást.

Hiába közel a határ…

Ez azonban idén tavasszal megváltozott, március óta négyszer tudtak hazalátogatni Szerbiába.
– Márciusban, ahogy elkezdődött a kijárási tilalom, illetve a határzár, nem tudtunk hazamenni. Május végén, ahogy megnyílt a határ, mi is hazalátogattunk. Júniusban kétszer, majd július elején egyszer átutaztunk, majd újra szigorítások következtek. Már két hónapja nem tudtunk hazamenni, és nem tudni még, hogy ez a helyzet meddig fog tartani. Átutazhatnánk Szerbiába, viszont a Magyarországra való visszatéréskor két hét karantént kapnánk.

A fiatal pár nehezen viseli a családtól való elszakítást, főleg azért, mert az a rendkívüli állapot ideje alatt új tagokkal is bővült.
– Nehezen viseljük, hogy nem találkozhatunk a családdal, barátokkal. Időközben két unokahúggal is bővült a család, akiket egyhónapos korukban láttunk először, most csak virtuálisan találkozhatunk velük. Reméljük, hogy minél előbb megoldódik ez a helyzet – bizakodik Lívia.

Amikor a munkáltató is beleszól az utazásba

A 27 éves Horváth Csilla Ausztriában él férjévél és három gyermekükkel. Az ő helyzetüket sem könnyítette meg a járvány, december óta nem tudtak hazalátogani.
– Egy kis városban, Mödlingben élünk. A szüleink és barátaink otthon vannak, Szerbiában, és minden szünidőt, ünnepet otthon töltünk, vagyis töltöttünk, mielőtt ez a helyzet előállt. Volt, amikor egytelen hétvégére is hazamentünk. Most a járványhelyzet miatt utoljára decemberben voltunk otthon, azóta nem utazhattunk.

Horváth Csilla

A hazautazásukat több tényező is hátráltatta az elmúlt hónapok során, így még a szünidőt sem tudták itthon tölteni.
– Először azért nem mehettünk, mert csak a boltig hagyhattuk el a lakásunkat, azt is kötelezően maszkban. Később az utazáshoz feltétel volt a negatív teszt. Ha nem szerettünk volna karanténba kerülni, akkor két negatív teszt is szükséges lett volna minden egyes családtagnak. Mi autóbusszal jártunk haza, ahol kötelező a maszk viselése. Gyerekekkel persze ez nem könnyű, így lemondtunk a hazautazásról. Mellette még itt volt az iskola és az óvoda, ami miatt megint csak nem mehettünk. Márciusban nem mentek iskolába, viszont volt házi feladat, és hetente be kellett vinni azt, amit megcsináltak. Májusban újra megkezdődött az iskola, de csak hetente két vagy három napot jártak.

Amikor az iskola már nem hátráltatta a családot, a munkaadó szabott feltételeket, a család pedig nem kockáztatott.
– Június végén, mikor vége lett az iskolának és az óvodának, próbálkoztunk ismét, hogyan mehetnénk a szünidő idejére haza. Újra feltétel volt a negatív teszt, ráadásul még a férjemnek is alá kellett volna írnia egy dokumentumot a munkahelyén, amellyel beleegyezik, hogy nem fog senki hozzánk jönni látogatóba a kritikus helyzetben lévő országokból, valamint a családból sem utazik senki olyan helyre. Ellenkező esetben más munkaadó után kellett volna néznie. Nem szerettük volna kockáztatni, így itt maradtunk. A gyerekek jobban viselik az újonnan kialakult helyzetet, mint a szülők, hiszen őket nem kínozza a honvágy.
– A gyerekek jól viselik, a két kicsi itt született, nekik ez már az otthonuk. Nekünk, szülőknek kicsit nehezebb, de megpróbálunk nem erre gondolni. Reméljük, ez a helyzet nem tart sokáig, és minél hamarabb újra hazalátogathatunk – mondja reménykedve Csilla.

Határzár és rossz összeköttetés

Nagy Tünde Szabadkán él férjével, 26 éves lányuk Szegeden dolgozik, a 20 éves pedig szintén ugyanebben a városban egyetemi hallgató. A  fiatalabb lány kéthetente járt haza, az idősebb pedig havonta.

Nagy Tünde

– Mi nem jártunk hozzájuk, vagy csak nagyon ritkán, inkább a lányok látogattak haza. Március óta egyáltalán nem voltak itthon a gyerekeink. Amikor meghozták a rendeletet, hogy 30 kilométeres körzetben átléphetjük a határt, ha 24 órán belül visszatérünk
Szerbiába, mi mentünk ki meglátogatni őket.

Azóta is a szülők járnak látogatóba, mert rossz az összeköttetés a két ország között, a határbuszokat megszüntették.

– Az idősebb nem kockáztathatja a munkahelyét, mert karanténköteles. A fiatalabb hazajöhetett volna, de ott jobb a társaság, még nyáron is bejárt az egyetemre konzultálni a professzorokkal, így Szegeden maradt. Másik akadály a rossz összeköttetés volt. Megszüntették a határbuszokat, saját járművük pedig nincs. Így a hazajövetel tovább tartott volna, mint maga az itthonlét. Eddig határbusszal eljöttek a határig, mi pedig elmentünk értük. Most hétvégente mi járunk hozzájuk. Az ünnepek voltak nagyon nehezek nélkülük: a születésnapom, a húsvét. Most már sokkal könnyebb, mert tudunk találkozni – meséli a szabadkai édesanya.

Tündével sokan együttérezhetnek, hiszen nem ő az egyetlen, aki gyerekeit csak hosszú idő után láthatta újra. Líviával és Csillával hasonló cipőben jár megannyi távolban élő fiatal vagy család. Közös bennük a remény, hogy mihamarabb a szeretteik körében tudhatják magukat.

Nem vagyunk egyedül!

A család védőfaktorként van jelen a mindennapi életünkben, szülőségünk, a szülői minták, a családi értékek, a hagyományok, amelyket együtt teremtettünk, mind a védelmünket szolgálják, meghatároznak bennünket. Ha valami miatt ez a közösség sérül, akkor az a család minden egyes tagjára negatívan hat. A koronavírus-járvány miatt szinte nincs egytelen vajdasági család sem, amelynek ne lenne közeli vagy távoli családtagja a határokon túl, akikkel nem találkozhatunk olyan rendszerességgel, ahogyan azt a járvány előtt tettük. Vijatov Hagymás Júlia pszichológus szerint ez egyfajta krízishelyzetet okoz.

Vijatov Hagymás Júlia

– A mentális egészségünk megvédése érdekében a család és egyéb szociális kapcsolatok alapvető védőfaktort képeznek, és ha ettől bármilyen oknál fogva megfosztanak bennünket, mint ahogy teszik most jelenleg a karanténnal és a határzárral, ami megakadályozza a családokat abban, hogy együtt legyenek, ez egy borzasztó stresszes
és krízishelyzetet jelent a családoknak, az egyénnek a családon belül.

A szakember szerint mindenkit megvisel az ez újonnan kialakult helyzet, de leginkább az egyedül élő családtagok szenvednek, akik valami oknál fogva nem tudják tartani a kapcsolatot a távolban rekedt családtagjaikkal.

– Ezt a krízishelyzetet mindenki a maga módján próbálja kezelni. Azt kell mondjam, hogy ez mindenképpen negatívan hat az ember testi- lelki egészségére, mert szociális, társas lények vagyunk, és ha ettől megfosztanak bennünket, akkor mindenféle tüneteink jelentkezhetnek, így a szorongás is. Aggódunk a családtagjainkért, mert nem lehetünk velük, nem vigyázhatunk rájuk. Idősek esetében a magány az, ami óriási gondot jelent. Főleg ott, ahol nincs internet, ahol nincs meg a lehetőség, hogy a technika segítségével tartsák a kapcsolatot a szeretteikkel.

A pszichológus szerint ez komoly gondokhoz vezethet: mind fizikailag mind pszichikalilag sérülhetünk:

– A magánynak ugyanakkor komoly testi és lelki egészségügyi hatásai is lehetnek, lelki szinten a magány okozhat pesszimizmust, lelki fájdalmat, depressziót és antiszociális viselkedéshez vezethet. Ha a depresszió tartósan fennáll, akkor abból komoly pszichiátriai kórképek is kialakulhatnak.

Júlia maga is érintett: kisfiával Vajdaságban él, szülei Szlovéniában, a testvére pedig Budapesten lakik.

– Mi tartjuk a kapcsolatot az interneten keresztül. Mindenki éli az életét, csinálja mindenki a dolgát, de minden egyes beszélgetéskor elhangzik, hogy mennyire hiányzunk egymásnak. A hiányérzet az, ami ilyenkor mindenkiben kialakul. Nagyon fontos, hogy tartsuk a kapcsolatot: telefonon, interneten keresztül. Legjobb, ha videóval, hogy láthassuk is egymást a beszélgetések során. Nyilván ez nem pótolja a személyes érintkezést, de azért valamiféle segítséget tud nyújtani.

A pszichológus szerint nagyon fontos, hogy lefoglaljuk a gondolatainkat, és találjunk valamiféle örömforrást.
– Próbáljunk meg olyan tevékenységeket végezni, amelyek elterelik a figyelmünket arról, hogy egyedül vagyunk, vagy hogy mennyire hiányzik a családunk. Valami olyan tevékenységet keressünk, amely örömforrásként is szolgál, amelybe bele tudunk mélyülni, feledkezni. Ilyen az alkotó tevékenység, ami sikerélményt is nyújt, és ez pozitív
hatással lehet a közérzetünkre.

Szakemberként a kontroll érzésének visszaszerzését és a stresszoldást tartja a legfontosabbnak.
– Amit még kiemelnék ebben a kollektív krízishelyzetben, amelyben az egész világ érintett, hogy igyekezzünk megtartani a napi rutint, mert az biztonságot ad. Elveszítettük a bizalmunkat a rendszer, az egészségügy iránt, a saját egészségünk forog kockán, és ez alapvetően szorongást kelt. Ezt a szorongást tudjuk azzal csökkenteni, hogy nem hagyjuk magunkon elhatalmasodni, és próbáljuk a napi rutint megtartani, a napi feladatainkat elvégezni, mert az keretet ad az életünknek, és egy kicsit a biztonságérzetünk
ezáltal helyre tud billenni.

A legfontosabb, hogy tudjuk, gondunkkal nem vagyunk egyedül, és erről bátran beszéljünk is!

– Keressék a hasonló problémával küszködő emberek társaságát, ez egy csoportterápiás technika, ahol a hasonló problémákkal rendelkezők összegyűlnek. Mi ezt segítő foglalkozásnak hívjuk.

Mindenki megosztja a tapasztalatát, az érzéseit, egymásnak ötleteket adnak, ki hogyan vészeli ezt át. Önmagában már az az érzés, hogy nem egyedül vagyok ezzel a problémával, már egy megnyugtató érzés – állítja Vijatov Hagymás Júlia pszichológus.

Szerzők: Nagy Valentina és Vígi Zsoldos Zsaklina

Nyitóképünk illusztráció