Zoran Radovanović epidemiológus szerdán kijelentette, hogy a gazdaság veszteségei és az emberéletek között nem lehet párhuzamot vonni, a koronavírus terjedéséért pedig hatalmon lévőket tette felelőssé – írja a Nova S portál.

Radovanović azt mondta, hogy a köztársasági válságstáb szakmai és etikai szempontból is csődöt mondott.

„Az első hullám idején elbagatellizálták a dolgot, februárban még nevetgéltek, ezért elkéstek a megfelelő felszerelések beszerzésével” – mondta a szakember.

Szerbia humorral harcol a koronavírus ellen

„A második hullám azért következett be, mert még a válságstáb szakértő tagjai is belementek abba, hogy a választások fontosabbak az emberek egészségénél, a harmadik hullám pedig akkor ért el bennünket, amikor a legnagyobb hatalmi párt vezetője azt kérte, hogy ne zárják be az éjszakai szórakozóhelyeket” – fejtette ki véleményét Radovanović, aki arról is beszélt, hogy nem igazán jó, hogy mindenről egy ember dönt az országban.

A józan ész messzire költözött

„A felelősséget nem lehet a polgárokra hárítani, akik a hatalom részéről felelőtlen, ellentmondásos, minden konzekvenciát mellőző, és időnként a józan észnek teljesen ellentmondó üzeneteket kapnak“ – mondta az epidemiológus, aki szerint az emberek Szerbiában már 30 éve a katasztrofális morális, gazdasági és katonai állami politikának vannak kitéve.