A köztársasági válságstáb tagjai továbbra is meglehetősen következetlen és ellentmondó nyilatkozatokat adnak a sajtónak – írja a 021.rs.

Predrag Kon epidemiológus például hétfőn az RTS műsorában arról beszélt, hogy a vírus terjedése lassul. Szerinte főleg Belgrádban észlelhető ez a tendencia, és 2-3 nap múlva lehet érzékelhető a járványgörbe laposodása.

„A vírus terjedésének lassulása a bevezetett korlátozásoknak köszönhető” – mondta hétfőn Kon a közszolgálati televízióban.

Ezzel szemben kedden reggel Srđa Janković immunológus, aki szintén tagja a válságstábnak, azt mondta, hogy a járvány intenzitása nem csökken, éppen ellenkezőleg, a vírus egyre gyorsabban terjed.

Szerbia: 38 személy elhunyt, 5.067 új fertőzöttet azonosítottak

Szerbiában hétfőn rekordot döntött az egy nap alatt koronavírusban elhunyt betegek száma, az egészségügyi rendszer pedig rendkívül leterhelt.

 Predrag Kon és Srđa Janković (Fotó: 021.rs)