Magyarország Kormánya 8000 darab védőmaszkot adományozott Szabadka önkormányzatának Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnökének közbenjárására – olvasható a szabadkai önkormányzat közleményében.

A magunk és embertársaink iránti felelősség ebben az egészségügyi veszélyhelyzetben óriási, ezért hálásan köszönjük Magyarország Kormányának, hogy a segítségünkre sietett, hozzájárulva ezzel a helyhatósági szervek feladatainak folyamatos ellátásához. A szállítmány a Szabadkai Egyházmegye Caritas szervezetének közvetítésével jutott el hozzánk, akiknek szintén köszönjük a közreműködést. Ez az esemény ékes példája a kölcsönös együttműködésnek és az olyan helyzeteknek, amikor a civil szervezet segíti ki az önkormányzatot – áll a közleményben, amely arról is beszámol, hogy októberben Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke megbeszélést folytatott a Caritas szabadkai szervezetének képviselőivel, melyen az együttműködésről és a támogatásról tárgyaltak.

A mai napon az együttműködés és a támogatás a szervezet részéről valósult meg, közbenjárásukkal érkezhetett meg ugyanis ez az adomány – áll a közlemény végén.

Pásztor Bálint és Paskó Csaba a magyar kormány adományával, amely a helyi Caritas segítségével került Szabadkára (Fotó: Szabadkai önkormányzat)