A Vajdasági Magyar Szövetség dr. Bagi Boján altatóorvost szeretné a Szabadkai Közkórház élére – ezt Pásztor István, a párt elnöke nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A politikus elmondta, hogy ezzel kapcsolatban még nem fejezték be a tárgyalásokat a Szerb Haladó Párttal.

Pásztor szerint az egészségügyi szolgáltatás színvonala és a belső viszonyok messze nem olyanok az intézményben, amilyeneknek lenniük kellene. Változtatásra van szükség a kórházban, hogy jobb legyen a működése, mint az elmúlt esztendőkben – mondta Pásztor, aki szerint „a VMSZ jobb kórházat tudna csinálni”. Ha Bagi Bojánból nem lesz igazgató, a VMSZ akkor is megtesz majd mindent, hogy a kórház jobban működjön.

A koronavírusjárvánnyal kapcsolatban Pésztor István elmondta, hogy megállítani sajnos nem lehet, egészen addig, amíg nem lesz vakcina.

– Erre egészen biztosan várnunk kell még jó pár hónapot – mondta Pásztor István, aki szerint fontos betartani az egészségügyi előírásokat és kitartani az előttünk álló időszakban addig, amíg nem lesz védőoltás. Kiemelte, hogy az egészségügyi kapacitások végesek, de ez nem elsősorban a technikai háttérre vonatkozik, hanem az emberállományra.

– Ennek a rendszernek a leggyengébb pontja az emberállomány. Az orvosoknak és a nővéreknek a száma és teljesítő képessége. Ők is emberből vannak. Nem dolgozhatnak folyamatosan 24 órákat nagy terhelés alatt. Ezért amikor a vírus megfékezéséről beszélünk, hogy akkor mi lesz a kórházi kapacitásokkal, akkor ezt elsősorban ebből a szempontból kell vizsgálni. Ezen nem fogunk tudni változtatni. Nagyon nagy baj volna, ha olyan helyzetbe kerülnénk, mint amit a híradásokban látunk, hogy például Belgiumban az egészségügyi személyzetnek kell eldönteni, hogy kinek biztosít ágyat és kinek nem, mert mindenkinek nem lehet – mondta a VMSZ elnöke,  aki a párt tartományi és köztársasági szerepvállalásáról is beszélt.

A vajdasági kormányban nyolc titkárságban lesznek segédtitkáraik, azzal hogy az oktatási titkárság vezetőjét a VMSZ adta, Szakállas Zsolt személyében. Köztársasági szinten az eddiginél több minisztériumban szeretnének államtitkárt. Hogy ez pontosan mennyi lesz, az bizonyára hamarosan kiderül, miután egyeztetnek Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel, a haladók vezetőjével.

Bagi Boján, a  Reanimációs Központ vezetője (Fotó: Pannon RTV)