Kristian Ramadan, az Oxfordi Egyetem molekuláris medicina professzora nagy optimizmussal tekint a koronavírus elleni vakcinákra, mert meglátása szerint az eddigi kísérletek eredményei jók és a kívánt irányba mutatnak. A szakember szerint ez nemcsak az úgynevezett oxfordi vakcinára vonatkozik, hanem más kutatólaborok kísérleti oltóanyagaira is.

A Novat TV reggeli műsorában nyilatkozva Ramadan elmondta: világszerte mintegy 11 különböző oltóanyag tesztelése folyik, de a vizsgálatok legelőrehaladottabb fázisában az oxfordi vakcina van.

„Nem az számít, hogy ki fog győzni, kinek lesz először kész a vakcinája, hanem az, hogy mindannyian a világjárvány megfékezésén dolgozunk, azon, hogy jövőre meg lehessen akadályozni a terjedését és hogy mindannyian visszatérhessünk a megszokott, normális életvitelhez” – mondta a horvát származású professzor.

Ramadan emlékeztetett: az oxfordi vakcina a tesztelés harmadik fázisában van; eddig az bizonyosodott be, hogy az oltóanyag nem veszélyes az emberi szervezetre és nem okoz komoly mellékhatásokat.

„A harmadik fázisban azt vizsgáljuk, hogy az oltóanyag előidézi-e a megfelelő immunválaszt. A vakcina célja, hogy edzésben tartsa a szervezetet, amelynek képesnek kell lenni a megfelelő mennyiségű antitest előállítására, amelyek megvédhetek bennünket az új típusú koronavírustól. A tesztelés harmadik fázisának eddigi adatai szerint ezt az elvárást a vakcina teljesíti. Az oltóanyag célja, hogy megakadályozza a Covid-19 súlyos formájának kialakulását. A Covid-19 nem súlyos megbetegedés, ha a fertőzött fiatal és egészséges egyébként” – mutatott rá a szakember.

Ramadan elmondta, hogy az oxfordi vakcina kész, odafigyeltek, hogy tömeggyártásban is elő lehessen állítani és jelenleg mintegy egymilliárd adagot készítettek elő.

„Az oxfordi vakcina nem ártalmas. Előidézi az immunválaszt, de azt még nem tudjuk, hogy képes lesz-e megakadályozni a súlyos tünetek megjelenését. Ezt a hármas fázis utolsó eredményei fogják megmutatni. A klinikai vizsgálatokban 30-40 000 ember vesz részt, de őket nem szabad szándékosan megfertőzni” – mondta a professzor.