Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársaság válságstáb tagja kijelentette, hogy egyelőre Szerbiában sem került szóba az iskolák és óvodák bezárására, mint ahogy egész Európában ez a tendencia uralkodik – írja a szerb sajtó.

A járványügyi szakember a közszolgálati médiának azt mondta, hogy ezekben az intézményekben szigorú szabályokat kell betartani és figyelemmel kísérik a helyzetet. Azokban az iskolákban, ahol fertőzött diákot szűrnek ki, a szituációtól függően, a tagozat, vagy akár az egész iskola áttér az online oktatásra.

„Olyan helyzetben vagyunk, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt a polgárok egészségvédelme és a gazdaság működése között, mert, ha ez utóbbi nem működik, akkor az előző sem“ – mondta Tiodorović.

 

Szavai szerint a járvány negatív mutatói ellnére sem kell arra számítani, hogy bezárják a tanügyi intézményeket, de azt nem zárta ki, hogy egyes helyken, ahol nagy lesz a fertőzöttek száma, ezt a megoldást választják.

 Branislav Tiodorović  (Fotó: archív)