A rendőrség keresi azt az ismeretlen elkövetőt, aki Bor város központi parkjában ököllel fejbevágta a 64 éves V. S.-t, akinek emellett a karját is végigkarmolta. Az elkövető azért cselekedett így, mert a férfi kutyasétáltatás közben nem viselt maszkot.

– Kimentem a parkba kutyát sétáltatni, amikor egyszer csak elém állt, és elkezdett ordítani rám, hogy miért nincs maszkom. Arra kértem, nyugodjon le, ugyanis csak egy kis időre jöttem ki, hogy megsétáltassam a kutyámat. Egy autóbuszjegyre hasonlító cetlivel kezdett el hadonászni, s közölte, hogy ő hivatalos személy. Bocsánatot kértem tőle, és közöltem, azonnal megyek haza a maszkért, ő ekkor elkezdett húzni, végigkarmolta a karjaimat – mondta a Nova S-nek a hatvannégy éves férfi, aki hozzátette, ekkor elkezdte kérlelni az elkövetőt, hagyja békén, hiszen már indult is haza.

– Ő azonban nem így tett, hanem tovább húzott, hiába kértem, hogy engedjen el. Amikor sikerült kiszabadítanom a karom, elindultam, ő viszont ekkor ököllel tarkón ütött, ami után én fájdalmamban felkiáltottam, ő pedig eltűnt – mondta V. S., aki azonnal hazament, és az esetről értesítette a rendőrséget.

Illusztráció (Fotó: Nova S)