Annak ellenére, hogy a politikusok egyre többször és egyre több helyen mondják el, soha nem volt még ilyen jó a viszony Szerbia és Magyarország között, úgy tűnik, ezt nem mindenki gondolja így. Legalábbis az derül ki a vajdasági helységnévtáblákból, ugyanis egyre szaporodik azoknak a száma, amelyekről hiányzik a magyar felirat, mivel azt ismeretlen elkövetők lefestették. Az elmúlt másfél hónapban a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége hívta fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a dreai, az antalfalvi (Kovačica) és a cserépaljai (Crepaja) településtáblákat is megrongálták.

Mind a négy településtáblát megrongálták

Kollégánk Bácsgyulafalva (Telecska) felé autózott, amikor észrevette, hogy ugyanerre a sorsa jutottak a bácsandrásszállási (Bački Sokolac) táblák is, amelyen a latin betűs és a magyar feliratot festette vagy festették le.

Fotó: Tóth Imre / SZMSZ

Fotó: Tóth Imre / SZMSZ

Éppen ideje lenne, hogy az illetékesek tegyenek valamit a táblarongálás ellen, különösen azért, mert egyértelműen látszik, hogy ez a cselekedet a Vajdaságban élő kisebbségek ellen irányul, s azt igyekszik mindenki tudtára adni, hogy csakis a cirill betűs feliratok elfogadhatók ebben az országban.

  A bácsandrásszállási település bejáratánál található tábla (Fotó: Tóth Imre / SZMSZ)