A rendőrök a helyszínen megbüntethetik majd azokat, akik nem viselnek maszkot, a kommunális rendőröket és a kommunális felügyelőséget pedig az egészégügyi felügyelőség hatáskörével is felruházzák – írja a Blic napilap a pénteki kiadásában, kiemelve, ezek a legfontosabb változtatások az Egészségügyi Minisztérium által előkészített törvényben, amely a lakosság fertőző betegségektől való védelméről szól és amelynek az elfogadása az új kormány első feladata lesz.

Ez azt jelenti, hogy a rendőrségnek jogában áll majd szankcionálni az epidemiológiai intézkedések be nem tartását, mint a kötelező fizikai távolságtartást, a maszk mellőzését, valamint a fertőtlenítőszerek és hasonlók hiányát a kávézókban, éttermekben, szórakozóhelyeken.

Amennyiben a törvénymódosításokat elfogadják a parlamentben, a rendőrök 5000 dináros pénzbírságot szabhatnak ki a helyszínen, ha nem viselünk maszkot, tudta meg a Blic napilap.

A lap értesülései szerint az járványellenes intézkedések be nem tartása esetén a bírság 50 ezer dinártól 150 ezer dinárig terjed a polgárok számára, 50 ezer dinártól 500 ezer dinárig a jogi személyek számára és 50 ezer dinártól 150 ezer dinárig a jogi személyek, vállalkozók számára.

Azok a polgárok, akiket azért szankcionáltak, mert nem viseltek maszkot az 5000 dináros büntetés helyett 2500 dinárt fizethetnek, ha azt nyolc napon belül megteszik.

Eddig a kommunális rendőrségnek és a kommunális felügyelőségnek csak arra volt felhatalmazása, hogy büntetéseket írjon ki, de az új törvénymódosítás alapján akár be is zárathatnak éttermeket, szórakozóhelyeket.

A helyszínen megbírságolhatnak bennünket, ha nem viselünk maszkot, vagy ha nem tartjuk be a kötelező távolságtartást (Fotó: Tanjug)