Az erzsébetvárosi rendőrök elfogták azt a két nőt, akik a gyanú szerint szemétszállítás helyett rendszeresen fosztogatták egy VII. kerületi dohánybolt árukészletét, közölte a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságán egy férfi tett feljelentést október 15-én, mert egy általa üzemeltetett erzsébetvárosi dohánybolt árukészletéből rendszeresen tűnt el dohányáru.

A nyomozók az adatgyűjtések és kamerafelvételek alapján megállapították, hogy a dohányboltban azokban az időpontokban mutatkozott készlethiány, amikor a céggel szerződött szemétszállító munkatársai mentek elszállítani a hulladékot.

 

A nyomozók kiderítették, hogy szeptember 3-a és október 17-e között a szemétszállító cég tulajdonosa, a 44 éves U. Mihályné és társa, a 25 éves V. Ilona kilenc alkalommal voltak a dohányboltnál, hogy onnan elszállítsák a papír és műanyag hulladékot. A nyomozás adatai szerint az egyik nő elterelte az eladó figyelmét, amíg társa a bement a raktárba és a bontatlan cigaretta kartonokat a hulladék közé rejtette. A két nő a gyanú szerint ezzel a módszerrel összesen 3 millió forint értékben lopott el dohánytermékeket.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható párost a VII. kerületi rendőrök a dohányboltnál fogták el szombaton. A két nő épp bepakolta a szemetet egy Porschéba, amikor rajtuk ütöttek a rendőrök. Az autóban a szemét között 7 karton cigarettát találtak.

A nyomozók lefoglalták a dohányárut, valamint vagyonvisszaszerzés érdekében lefoglalták U. Mihályné Porschéját.

A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói V. Ilonát és U. Mihálynét előállításukat követően lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrség lefoglalta a cigarettalopáshoz használt Porschét (Fotó: Police.hu)