Meghaladta a 27 milliárd eurót Szerbia államadóssága, amelyben benne van az önkormányzatok tartozása is, ami mintegy 400 millió eurót tesz ki, nyilatkozta a Betának Goran Radosavljević, a belgrádi közgazdasági egyetem professzora.

„A köztartozásba mindaz beletartozik, amit Szerbia már lehívott. Az a hitel pedg, amiről még csak szerződés született, de az összeget még nem hívták le, majd csak akkor lesz a köztartozás része, amikor ez megtörténik. Hozzátette, mivel a hatalom kevésbé hatékony a közberuházások megvalósítása terén, az a kérdés, hogy ezeket a hiteleket mikor hívja le, és az is elképzelhető, hogy a határidőket ezúttal is túllépik, a pénzt pedig egyszerűen nem hívják le.

Szerbiának egyébként 2012-ben, amikor a Szerb Haladó Párt átvette a hatalmat, 15,45 milliárd euró volt a köztartozása, ma pedig ez az összeg meghaladja a 27 milliárd eurót. Az elmúlt 9 évben Szerbia további 12 milliárd euróval adósodott el, ami 2000 euró tartozást jelent minden nagykorú polgár után.

Radosavljević szerint ezek az adatok több mint aggasztóak, ezért felesleges arról beszélni, hogy mekkora lehet a tartozás néhány év múlva, mert már most sokkal több, mint amennyit az ország elbírna.