November 22-e és 30-a között kerül megrendezésre Szabadkán a 12. Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében. Az idei fesztivál a Life (Élet) alcímet kapta.

– Végre elérkeztünk arra a pontra – az idén kicsit később, mint egyébként – amikor a Desiré Fesztivál programjait be tudjuk jelenteni. Ez mindig ünnep a színházban, most is az – mondta a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Urbán András, a Kosztolányi Színház igazgatója, és kiemelte:

Hosszú, bizonytalan idő után jött ez létre, de most már alá vannak írva a szerződések, nyilván majd a helyzettől függ, hogy hogyan is zajlik a fesztivál.

Urbán András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy már készül a fesztivál új honlapja is, melyet a KDSZ fog üzemeltetni és ami egész évben működni fog.

Az igazgató beharangozta, hogy jegyeket mától lehet rezerválni, de a lefoglalt belépők majd csak november harmadikától vehetők fel a KDSZ, illetve a Jadran színpad pénztárában.

A jegyvásárlással kapcsolatos információk a Kosztolányi Dezső Színház pénztárában (Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 5.), a festivaldesire@gmail.com e-mail címen, vagy a +381-24-531-991, illetve +381-65-543-3203 telefonszámokon kaphatók.

A jegyek 500 dináros áron vásárolhatók meg. Az idén, a helyzetre való tekintettel – mivel azért van egy bizonytalanság a levegőben, hogy itt tud-e mindenki lenni – nincsenek jegycsomagok, és nincsenek kedvezményes jegyárak. Egyfajta belépőjegy van, ez 500 dinárba kerül

– mutatott rá Urbán András és hozzátette, a fesztivál látványtervét idén is Blaskó Árpád készítette. Az idei rendezvényre is nyomtatnak majd katalógusokat, kitűzőket, ugyanakkor a járványhelyzet miatt a fesztivál kísérőrendezvényei elmaradnak, az előadásokat pedig a járványügyi előírások szigorú betartása mellett játsszák.

 

A Desiré Central Station 2020 programja:

 

November 22. (vasárnap)

19:00 Kosztolányi Dezső Színház

Atelier 3+1 (Párizs)

OMMA

Koreográfus: Nagy József

 

November 23. (hétfő)

17:00 és 21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Bitef Színház (Belgrád)

MOZGÁS

Rendező: Jovana Tomić

***

19:00 Jadran Színpad

Újvidéki Színház – Szegedi Nemzeti Színház

Pintér – Darvas: PARASZTOPERA

Rendező: Keresztes Attila

 

November 24. (kedd)

19:00 Jadran Színpad

Barski ljetopis – Podgoricai Városi Színház

DON QUIJOTE

Miguel de Cervantes regénye alapján

Rendező: Urbán András

***

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Novi tvrđava teatar – Újvidéki Színház – Grad teatar Budva – East West Centar Sarajevo

AZ EMBER ÁRA

Aleksandar Tišma regénye alapján

Rendező: Boris Liješević

 

November 25. (szerda)

19:00 Jadran Színpad

Jugoszláv Drámai Színház (Belgrád)

Rainer Werner Fassbinder – Michael Fengler: MIÉRT LETT R. ÚR ÁMOKFUTÓ?

Rendező: Bobo Jelčić

***

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Sabáci Színház – Tivati Kulturális Központ – Fast Forward Beograd

WOLAND ALKALMAZÁS

Rendező: Kokan Mladenović

 

November 29. (vasárnap)

19:00 Kosztolányi Dezső Színház

Szarajevói Háborús Színház SARTR – „Zetski dom” Királyi Színház (Cetinje) – Belgrádi Drámai Színház – Nemzetközi Színházi Fesztivál MESS Színpad (Szarajevó)

EZ NEM AZ

Faust-tanulmányok Simona Semenič szövege alapján

Rendező: Tomi Janežić

 

November 30. (hétfő)

16:00 Kosztolányi Dezső Színház

Látókép Ensemble (Budapest)

Hajdu Szabolcs: ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL

Rendező: Hajdu Szabolcs

***

19:00 Kosztolányi Dezső Színház

Látókép Ensemble (Budapest)

Hajdu Szabolcs: KÁLMÁN-NAP

Rendező: Hajdu Szabolcs

***

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Látókép Ensemble (Budapest)

Hajdu Szabolcs: EGY SZÁZALÉK INDIÁN

Rendező: Hajdu Szabolcs

 

A fesztivál támogatói:

Főtámogató: Szabadka Város, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Támogatók: Szerbia Kulturális Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, Magyar Nemzeti Tanács, Teatroskop

Szponzorok: D-Motors Group Ford Subotica, Magyarország Főkonzulátusa – Szabadka, Hotel Patria, Dukay-Sagmeister Borászat, Hompot Pincészet, Maurer Pincészet, Carske Kapi, Tonković Pincészet, Arator, Klein House, Farkas Fruits, Bojana Simović

Fesztivál barátok: Craft Marketing, Manufaktura

Médiatámogatók: Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, RTV YuEco, Vajdasági Rádió és Televízió, Szabadkai Magyar Rádió

Partnerek: Szabadkai Népszínház, Kortárs Galéria Szabadka, MASZK Egyesület

A Kosztolányi Dezső Színház, a Desiré Villamosa programsorozat és a Desiré Central Station fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű intézménye/rendezvénye.

 Urbán András a Desiré Fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón (Fotó: Tóth Imre)