Siniša Mali szerb pénzügyminiszter kijelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) zöld fényt adott a szerbiai közszférában történő béremelésre. Erre 2021 január 1-jétől kerülhet sor – írja a 021.rs

Mali az RTS-nek azt mondta, a béremelés a koronavírus-járvány miatt kisebb lesz a tavalyinál, de nem mondott konkrét számot. Szerinte meg kell várni a költségvetésbe befolyó ÁFA összegét, ami a várakozások szerint a tervezettnél 2 milliárd dinárral több lesz.

A pénzügyminiszter szerint nem csak a közszférában, hanem a magánvállalatokban is nőnek majd januártól a fizetések, mert a kormány emelte a havi minimálbér összegét.

Mali azt mondta, a szerb kormány képviselőivel való tárgyalások után az IMF küldöttsége közleményben fogja tudatni, hogy Európában a GDP növekedését illetően Szerbia az első helyet foglalja el.

Siniša Mali (Fotó: archív)