Darija Kisić Tepavčevič járványügyi szakember, a köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy Szerbiában tovább szigorítanak a járványügyi előírásokon. A helyi válságtörzsek ezentúl nem adhatnak ki engedélyt rendzvények megtartására, valamint szabadtéren is kötelezővé teszik a maszk viselését – írja az RTS honlapja.

Kisić Tepavčevič azt mondta, hogy Szerbiában is nő a fertőzöttek száma, de a járványhelyzet jóval kedvezőbb,mint Európa más országaiban.

„A különboző rendezvényeken eddig is legfeljebb 30 személy vehetett részt, ez a rendelkezés marad, de megtiltjuk a helyi válságtörzseknek, hogy olyan engedélyeket adjanak ki, miszerint az ünnepségeken, lakodalmakban többen is megjelenhetnek. Ezen kívül kötelezővé tesszük a maszk szabadtéri viselését is” – mondta a szakember, aki arról is beszélt, hogy a vendéglátóipari objektumokban ezentúl külön személynek kell felügyelnie a járványügyi szabályok betartását, valamint a Belgrádi Arénát hétfőtől ismét Covid-kórházzá alakítják.

Darija Kisić Tepavčevič (Fotó: archív)