Montenegró gyorsított eljárás keretein belül adja ki Ivan Kontićot Szerbiának – közölte a montenegrói igazságügyi tárca – írja a 021.rs.

A szerb-montenegrói kettős állampolgár Kontićot gyilkossági kísérlet elkövetésével gyanúsítják. Augusztus 24-én vert meg brutálisan egy fiatalembert Újvidéken.

A kéztörő nem érti: Csak egy kicsit vertem meg, nem volt életveszélyes sérülése

„A podgoricai Felső Bíróság értesítette a montenegrói igazságügyi minisztériumot, hogy kiadatási letartóztatásba helyezték Kontićot, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A gyanúsítottat gyorsított eljárás folyamán adják ki Szerbiának” – áll a minisztériumi közleményben, amelyben arrra is kitérnek, hogy a kiadatási letartóztatás legfeljebb hat hónapig tathat, de ez Szerbia kérésére két hónappal meghosszabbítható.

Kontić a bűntény elkövetése után Montenegróba szökött, négy héttel az ellene kiadott nemzetközi körözés után fogták el Podgorica Zabjelo nevű településén.

Így tartóztatták le Ivan Kontićot (Fotók)

Kontić kiadatását a szerb igazságügyi tárca kezdeményezte a gyanúsított elfogása után.

Ivan Kontić (Fotó: archív)