A niši koronavírusos betegek fele a Jura gyár dolgozója. Ebben a gyárban október elején 68 ember fertőződött meg.

„Szeptemberhez képest, amikor Nišben körülbelül 75 új eset volt, októberben alig több mint 10 nap alatt 39 új esetet regisztráltak, így a fertőzöttek számának további növekedése várható” – mondja Mirko Ilić, a niši közegészségügyi intézet epidemiológusa.

Hozzáteszi, hogy Jura mellett Šibvon is problémás, amely szeptember végén kezdte meg a munkát, és naponta egy beteg érkezik abból a gyárból. Az epidemiológusok azonban sokkal jobban aggódnak amiatt, hogy az új betegek 60% -a egy vállalatból érkezik – tájékoztat a Južne Vesti.

„A Jura felett a Munkaügyi Minisztérium és a Munkaügyi Felügyelőség áll, ezek fogják értékelni, hogy minden egészségügyi intézkedésnek eleget tesznek-e. Intézetünk szerint, valamint, a felügyelőség betekintése szerint nem tartják be az előírt egészségügyi előírásokat – magyarázza Branislav Tiodorović epidemiológus. Hozzáteszi, a vállalatban nem csak a város lakosai dolgoznak, hanem a környező településkeről is érkeznek munkások, ahol még mindig több generáció él együtt.

 

(Fotó: V. Keser/Južne Vesti)