Darija Kisić Tepavčević epidemiológus, a köztársasági válságstáb szerdai ülése után kijelentette, hogy kezd rosszabra fordulni a szerbiai járványhelyzet – írja a Blic.

A szakember különösen a belgrádi adatokat találja aggasztónak.

„Ezen a héten a megfertőződés kockázata Szerbiában tizenkilenc százalékkal nagyobb, mint hét nappal ezelőtt, ez pedig aggodalomra ad okot“ – mondta Kisić Tepavčević, aki elmondta, hogy az újonnan megfertőződöttek többsége belgrádi.

Az epidemiológus arra hívta fel a figyelmet, hogy most rendkívül fontos, hogy mindenki tartsa be a válságstáb, illetve a kormány által hozott rendelkezéseket.

A köztársasági válságstáb döntésének értelmében csütörtöktől Szerbiában minden vendéglátóipari objektum legfeljebb 23 óráig tarthat nyitva.

Holnaptól a vendéglátóipari objektumok legfeljebb 23 óráig tarthatnak nyitva

Egyelőre más korlátozó intézkedéseket nem léptettek életbe.

Darija Kisić Tepavčević (Fotó: archív)