Negatív lett Joe Biden koronavírus-tesztje: erről az Egyesült Államok demokrata párti elnökjelöltje számolt be a közösségi médiában.

A politikust azért kellett tesztelni, mert kedden Donald Trump elnökkel együtt társaságában vett részt az elnökjelölti vitán. Az elnökről ugyanakkor pénteken kiderült, hogy nejével egyetemben koronavírus-fertőzött, így fennállt a veszély, hogy a demokrata párti kihívó is megbetegszik.  Ugyan a két politikus a vita folyamán kellő távolságban állt egymástól, a járvány miatt kezet sem fogtak, mégis, több órán keresztül voltak együtt a zárt térben, Trump pedig több ízben hangosan beszélt, ami ugyancsak fokozza a vírus átadásának lehetőségét.

Trumpot egyébként kórházba szállították szombatra virradóra. Az elnök az enyhe lefolyású Covid-19 elleni kezelésre alkalmazott Remdesivirt kapja, ezt hajnali közleményében az orvosa is megerősítette, aki azt is közölte, hogy Trumpnak nincs szüksége oxigénre.