Jól eső érzés sikeresnek lenni, de még jobb, amikor a siker a család minden tagjánál egy időben kopogtat az ajtón, ezzel a megállapítással kezdik a Danas napilapnál azt a szerkesztőségi kommentárt, amelyben Ana Brnabić miniszterelnöki mandátuma alatt az Asseco vállalatnak odaítélt állami megrendelésekkel foglalkoznak. Portálunk is írt azokról a dokumentumokról, amely azt bizonyítják, hogy a miniszterelnök testvére, Igor Brnabić, aki az egyik igazgatója az Asseco South Eastern Europe cégnek, amely állítólag két év alatt 40 millió eurót érő megbízásokat kapott az államtól, amit természetesen az állami költségvetőségből finanszíroztak. Ez tízszer nagyobb összeg annál, amit addig összesen fizettek az Assecónak, írja a Danas, majd hozzáteszik, szép ez a siker, de gyanús.

– Hogyan is lehetne megmagyarázni másképp ezt a gyors bizalomnövekedést, amellyel állami cégek és intézmények vannak afelé a cég felé, ahol Igor Brnabić vezető pozícióban van, mintsem a rokoni szállal, amely az ország, formálisan, első emberéhez fűzi? Ugyanakkor, hogyan lehet bebizonyítani, hogy ez valóban nepotizmus és nem egyszerű véletlen? Az Asseco egy valódi vállalat. Nem valamilyen fantomiroda, amelyet néhány napja jegyeztettek be a cégjegyzékbe. Nem is egy málnatermesztő cég, amely melléktevékenységeként lélegeztetőgépeket importál az országba, ahogy ez a boszniai Szerb Köztársaságban történt. Ez egy nagy szoftverfejlesztő cég, amely állami intézményeknek gyárt szoftvereket. Legalább ahhoz nem férhet kétség, hogy értnek a munkához, amelyet el kell végezniük.

De elég-e ennyi? Vajon Szerbia egy olyan ország, ahol megelégszünk annyival, hogy a munkát nem egy olyan cégre bízták, amelyik nem tudja azt elvégezni? Lehet, igen, mert ha megnézzük, az elmúlt évek során ki mindenki nyert tendereken például az építőiparban, és hogyan végezték el azokat a munkákat, lehet, elégedettek lehetünk, hogy az EPS villanyóraleolvasó rendszeren nem zuhan össze úgy, ahogyan a Grdelicai-szorosban beszakadt a hegyoldal. Szerbia viszont egy kicsivel fejlettebb, mint egy egyszerű banánköztársaság, ezért 2020-ban elfogadhatatlan ilyen megállapításra jutni.

Az EPS-nek, aki az Asseco legnagyobb állami megbízója, kötelessége megmagyarázni a nyilvánosságnak, hogyan nyerte meg éppen abban az időszakban, és nem előbb, ezeket a nagy tendereket a miniszterelnök édestestvére. Hogyan lehetséges az, hogy az EPS-nek épp most van szüksége arra, hogy beszerezze ezeket a dolgokat, akkor pedig nem volt, amikor még nem Ana Brnabić állt a kormány élén? Ha viszont az EPS-nek azelőtt is voltak ilyen nagy tenderei, akkor Ana Brnabić politikai befolyásának megszerzése előtt miért nem az Asseco nyert ezeken a pályázatokon?

Lehet, vannak ésszerű válaszok a feltett kérdésekre, de mi a kormánytól még nem hallottuk azokat. Képzeljük el, hogy Amerikában az állami szervek 2017-től hirtelen tízszer több szobát foglaltak volna le Trump hoteljeiben ország- és világszerte. Ez gyanús lenne? Vajon a Kongresszus válaszokat követelne? Felkeltené-e az ügyészség érdeklődését is? Tudjuk, hogy a szerbiai ügyészség nem érdeklődik, de Szerbia lakossága nem érdemelne-e a miniszterelnöktől és az EPS igazgatójától válaszokat ezekre a kérdésekre, olyanokat, amelyek nem sértik a hallgatóság intelligenciáját. Vagy mégis egy banánköztársaság vagyunk? – teszik fel a kérdést a lapnál.

Eredetiben itt.

 

Értesítés a nagy tőzsdéknek

Az Asseco-ügyhöz kapcsolódó legújabb dokumentumokat Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártjának (SSP) alelnöke hozta nyilvánosságra, majd a héten bejelentette, a világ nagyobb tőzsdéi közül hármat is értesített „Brnabić kormányfő és testvérének gyanús ügyleteiről”.

– Most küldtem el az értesítést 3 világtőzsdének – a legnagyobb elektronikusnak Amerikában, a Nasdaqnak, az izraelinek és a varsóinak – Brnabić kormányfő és testvérének, Igornak, a Asseco szerbiai részlegvezetőjének gyanús, részletesen listázott ügyleteiről. Elküldtem a bizonyítékokat, vizsgálatot és segítséget kérve. Nem állok le! – írta Tepić Twitter-bejegyzésében.

A Nova.rs hírportál azt írja, Tepić kiemelte, a legnagyobb szerbiai ellenzéki párt nevében hívja fel a figyelmet egy etikátlan és potenciálisan korrupt ügyviteli gyakorlatra, amelyet az érintett tőzsdéken jelen lévő cég – Asseco Group, Asseco Poland SA ADR (ASOZI) – folytat.

Az SSP alelnöke úgy véli, annak ellenére, hogy Ana Brnabić állítja, nem beszélhetünk hozzá és testvéréhez kapcsolódó érdekösszeférhetetlenségről, egészen egyértelmű összefüggés van miniszterelnöki ténykedésének kezdetet óta az Asseco SSE bevételének és Brnabić politikai befolyásának növekedése között.

Ana Brnabić az első, Assecóhoz kapcsolódó dokumentumok megjelenése után azt mondta, Tepićnek újfent „mentális robbanása” volt, aminek az ország lakossága látja majd kárát.

– Közvetlenül engem és a testvéremet támadott meg, közvetve viszont egy külföldi, egy lengyel vállalatot – nyilatkozta a miniszterelnök, majd arról is beszélt, hogy testvére csak egy a 25 ezer ember közül, akiket foglalkoztat a szóban forgó cég.

Bővebben ezen a linken.

Igor és Ana Brnabić (Fotó: EPA printscreen)