Aleksandar Vučić szerb elnök cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint közös üzleti érdekeltségei lettek volna Milo Đukanović montenegrói elnökkel – írja az N1.

A minap Zdravko Krivokapić a montenegrói ellenzék vezetője, leendő kormányalakító szellőztette meg azt a hírt, miszerint a két elnök üzleti kapcsolatban állt egymással.

Vučić arra kérte Krivokapićot, hogy mielőbb ismertesse a részleteket az általa emlegetett üzletről.

„Biztos vagyok benne, hogy semmilyen bizonyítékot nem tud felmutatni ezzel kapcsolatban, tehát kénytelen lesz bevallani, hogy hazudott. Azt állítja, hogy Đukanovićnak köze van a Belgrád a vizen projekthez, de ez messze áll a valóságtól. Szerintem Milo (Đukanović), aki egyébként jól ismeri Belgrádot, azt sem tudja hol készül ez a projekt. A legnevetségesebb viszont számomra az, hogy az előző 15-20 napban Milo azt állítja, hogy én buktattam meg, az ellenlábasai meg, hogy segítettem. Legújabban meg azt emlegetik, hogy csak meg akartam gyengíteni. Ez mind egyetlen újságban jelent meg, és ugyanazoktól az emberektől lehet hallani“ – mondta Vučić, aki szerint korábban Đukanović is sok valótlanságot állított.

Vučić azt is elmondta, hogy Szerbia nem avatkozik Montenegró belügyibe, és hogy nem ismeri a most hatalomra jutott vezetőket, Zdravko Krivokapićot, Driton Abazovićot és Aleksa Bečićet sem.

„Szerbia csak törődik a Montenegróban élő szerb nép jogaival, amit az európai konvenciók garantálnak. Ehhez jogunk van” – mondta Vučić.

A két elnök egy korábbi felvételen (Fotó: Danas)