Szerbia minden kilencedik polgára a Szerb Haladó Párt (SNS) tagsági könyvecskéjének birtokosa: így a haladók a maguk 750.000 tagjukkal hamarosan népesebb tábort tudhatnak magukénak, mint annak idején a Jugoszláv Kommunista Szövetség (JKSZ), amelynek egykoron 900.000 tagja volt, tudatta a nova.rs portál.

Ha abból indulunk ki, hogy Szerbiának mintegy 6.9 millió lakója van, a SNS-nek pedig, mint már említettük, 750.000 tagja, akkor egyszerű számítással kapjuk meg az eredményt, hogy az ország minden kilencedik polgára a hatalmon lévő párt tagja.

Összehasonlításképpen: az egykori Jugoszláviában, amely egypártrendszerű állam volt és 23.3 millió lakost számlált, a JKSZ tagsága mintegy 900.000 főt számlált, tehát csak minden 25. állampolgár volt párttag.

A számsor még komolyabb, ha más államokkal vetjük össze a mai Szerbiát: Kínának például 1.39 milliárd lakosa van, a Kínai Kommunista Pártnak pedig 90.594.000 tagja, tehát minden 15. kínai a párt tagja.

Oroszország mintegy 147 millió lakosa közül csak 2.073.772 ember tagja Vlagyimir Putyin pártjának, ami azt jelenti, hogy az ország minden 70. lakosa ennek a formációnak a tagja.

Angela Merkel CDU-jának 407.350 tagja van a 80 milliós Németországban, tehát a németek közül csak minden 197. a kereszténydemokrata párt tagja.

Franciaországnak mintegy 67 millió lakosa van, Emmanuel Macron pártjának pedig 419.435 tagja, tehát Franciaország minden 157. lakosa az elnök pártjának tagja.

Bojan Klačar, a CeSID programiazgatója szerint Szerbia esetében akkora számokról van szó, hogy az már a pártrendszerrel kapcsolatos kérdéseket is felvet: „Az SNS-nek még nincs nagyobb párttagsága, mint az egykori JKSZ-nek, de nagyon közel áll ahhoz az arányhoz. Magyarázatot kellene adni, hogy egy többpártrendszerű berendezkedésben egyetlen pártnak hogyan lehet megközelítőleg annyi tagja, mint a JKSZ-nek az egypártrendszerben, ahol a párttagsági könyvecske szinte kötelező volt” – mondta Klačar.