Minden úgy történt, ahogy azt korábban megírtuk, vagyis a Magyar Nemzeti Tanács szeptember 18-ai ülésén a jelenlevők – két ellenszavazattal – támogatták a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének a javaslatát, hogy Varjú Márta 2020. és 2024. között is a napilap főszerkesztője legyen. A Magyar Szó Kft-ben az igazgató személye sem változik, továbbra is Ökrész Rozália irányítja majd a céget.

A jövőben a Magyar Szó fejléce alatt az szerepel majd, hogy „a vajdasági magyarság lapja”, amit Kucsera Géza, a Magyar Mozgalom képviselője kifogásolt, s feltette a kérdést, hányan olvassák a Magyar Szót. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a lap alcímének változásával kapcsolatban válaszában kifejtette, hogy ez egy perspektíva lehet, hogy az egész közösséget fel tudják karolni.

Varjú Márta marad a Magyar Szó főszerkesztője

A Hét Nap esetében az igazgató személye nem változik, vagyis László Edit tölti majd be ezt a posztot, viszont Talpai Lóránt helyett a jövőben a zentai Barát Tóth Lívia lesz a lap főszerkesztője.

A szavazás után Hajnal Jenő köszönetet mondott Talpai Lórántnak, a Hét Nap eddigi főszerkesztőjének, aki az elnök szerint egy nehéz időszakban (?!) sikeresen vezette az újságot.

Varjú Márta 2011 óta a lap főszerkesztője (Fotó: Pannon RTV)