Érdekes dologra hívta fel figyelmünket egyik olvasónk, aki Topolya község hivatalos oldalán kutakodott, ugyanis úgy értesült, hogy a községi válságtörzs új rendeletet fogadott el a zárt térben megrendezésre kerülő edzésekkel és a versenyekkel kapcsolatban. Olvasónk a rendeletet meg is találta a szerb nyelvű honlapon, cirillül és latinul is, de hogy ne kelljen a fordítással bajlódnia, átváltott a magyar nyelvű oldalra, ott azonban igencsak kellemetlen meglepetésben volt része, ugyanis magyar nyelven nem olvasható a szóban forgó rendelet.

Reméljük, hogy a topolyai önkormányzat, amelynek élén a Vajdasági Magyar Szövetség tagja, Szatmári Adrián áll, a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskarának az elnöke pedig a korábbi polgármester, a szintén VMSZ-es Kislinder Gábor, rövid időn belül orvosolja a mulasztást, és magyar nyelven is közzéteszik a sportklubokat és a sportolókat is érintő rendeletet.

A rendelet különben előírja, hogy amennyiben az edzést vagy a versenyt az iskola tornatermében rendezik meg, úgy az oktatás és a tréning vagy a verseny között legkevesebb két órának kell eltelnie, valamint azt is, hogy a zárt térben megszervezett edzésen és versenyen sem lehetnek nézők. A megmérettetés vagy a tréning aktív résztvevőinek (sportolók és játékvezetők) nem kell maszkot viselniük, míg a többieknek kötelező a maszkhasználat. Az edzésen vagy versenyen résztvevőknél meg kell mérni a testhőmérsékletet, s amennyiben az 37 Celsius-fok felett van, úgy az adott személy nem vehet részt a tréningen/megmérettetésen.

Kislinder Gábor és Szatmári Adrián egy korábbi képviselő-testületi ülésen (Fotó: Pannon)