A harmincéves Ivan Kontić, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség, mivel a férfi augusztus 24-én Újvidéken egy fogadóiroda előtt előbb eszméletlenre verte a székvárosi M. M.-et, majd eltörte mindkét karját, szeptember elején az újvidéki Alapfokú Ügyészségen tartózkodott. Az eset három nappal azelőtt történt, hogy Kontić ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Kontić azon a napon azért járt az ügyészségen, mert még egy 2018-as bűncselekménye miatt kénytelen volt befizetni egy meghatározott összeget jótékonysági célra, írja a Nova.rs, amelynek az értesüléseit az újvidéki ügyészség is megerősítette, s közölte, abban a pillanatban nekik semmilyen információjuk nem volt azzal kapcsolatban, hogy Kontić a fogadóiroda előtt súlyosan bántalmazta a 28 éves férfit.

Megfelel a valóságnak az az állítás, mely szerint 2020. szeptember 8-án a gyanúsított Ivan Kontić valóban az ügyészség épületében járt: a férfi önként érkezett, semmilyen felszólítást nem kapott, hogy meg kell jelennie az ügyészségen. Azon a napon az újvidéki rendőrség még nem közölte, hogy ki követte el az augusztus 24-ei bűncselekményt, így az ügyészségnek nem volt, s nem is lehetett tudomása arról, hogy ugyanarról a személyről van szó – válaszolta az ügyészség a megkeresésre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember elején leváltották Milorad Šušnjić újvidéki rendőrfőnököt. A szerb sajtó arról írt, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával történt a dolog, a leváltásáról szóló végzés szeptember elsejei keltezésű, de mivel évi szabadságát töltötte, csak szerdán, szeptember 16-án kapta kézhez. Hivatalos információ nincs arról, hogy miért távolították el Šušnjićot az újvidéki rendőrség vezetői pozíciójából, de a szerbiai sajtó szerint köze lehet ahhoz az augusztus 24-ei esethez, amikor brutálisan megvertek Újvidéken egy 28 éves fiatalembert.

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter ismételten cáfolta azokat az állításokat, miszerint a rendőrség 19 napig eltitkolta volna annak a brutális támadásnak a részleteit, amit augusztus 24-én követtek el Újvidéken. Szerdán Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártjának alelnöke vádolta meg a rendőrséget azzal, hogy lehetőséget adtak a gyanúsítottnak a szökésre.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy az Újvidéki Felsőbíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte O. L.-t (30) és L. V.-t (38), akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek az M.M. (28) ellen elkövetett brutális támadásban, melynek fő gyanúsítottja Ivan Kontić (30), aki jelenleg szökésben van.

Mint ismeretes, Ivan Kontić augusztus 24-én eszméletlenre verte M. M.-et, majd utána eltörte mindkét kezét. A brutalitásról készült felvétel szeptember 11-én került fel a legnépszerűbb közösségi portálra, s az újvidéki rendőrség ekkor adott ki közleményt az esettel kapcsolatban, és tette közzé a gyanúsítottat ábrázoló fényképet, a segítőit pedig vasárnap vette őrizetbe.

Vladimir Rebić, a szerb rendőrség igazgatója szombaton reagált egyes polgárok és politikusok kijelentésére, amelyek arról szóltak, hogy a rendőrség csak akkor kezdte meg a nyomozást az ügyben, amikor a felvétel megjelent a közösségi oldalon, s a szerb média is elkezdett foglalkozni az újvidéki esettel.

Az újvidéki Zsidó utcában történt brutális verekedésről készült videókat nyilvánosságra hozó Miroslav Parović, a Népi Szabadság Mozgalom nevű párt tagja azt mondta, a rendőrség kapcsolatba sem lépett vele, hogy megkérdezze, hogyan jutott a felvételekhez, vagy hogy miért hozta azokat nyilvánosságra.

Parović elmondása szerint a felvételeket azzal a céllal tette közzé, hogy megmutassa a szerbiai közvéleménynek, „az állam és a társadalom egyre mélyebben süllyed a kegyetlenségbe, az életről és a halálról pedig a hatalommal összefonódott álló bűnbandák döntenek”.

Ivan Kontić ellen gyilkossági kísérlet a vád (Fotó: MUP Srbije)