A szerdai kormányülés döntéseit ismertette legfrissebb Facebook-posztjában Orbán Viktor, Magyarország miniszzerelnöke, aki elmondta, hogy „az első hullámmal szemben csatát nyertünk, most szembe kell néznünk a második hullámmal”, írja a Magyar Hírlap Online.

Orbán szerint most az ország felkészültebb és tapasztaltabb, mint a tavasszal, ráadásul „egy nemzeti konzultációval felvértezve” száll szembe a járvánnyal. A járványügyi szakemberek úgy vélik, hogy a második hullám december-januárban éri el a csúcspontát, addig folyamatosan védekeznünk kell.

Orbán Viktor elmondta: a kormánynak van egy haditerve, hogy hogyan védje meg az időseket, hogyan gyógyítsa meg a betegeket és mindeközben hogyan tartsa fenn az ország működőképességét.

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban rendelkezésre állnak” – mondta a kormányfő, hozzátéve: ha kell, a ma több mint 10 ezer ágyat számláló kapacitást a kétszeresére-háromszorosára is emelni lehet.

A kormány úgy döntött, a jövőben is fenntartja a beutazási korlátozásokat, mivel a vírust külföldről hurcolták be.

„Kötelezővé tesszük a maszk használatát a tömegközlekedés és az üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélfogadási irodákban is.  A teljeskörű látogatási tilalmat fenntartjuk a kórházakban és idősotthonokban.

Október elsejétől testhőmérséklet-mérés után lehet belépni az iskolákba a diákoknak és tanároknak – és csak nekik.

A tesztek hatósági árát megállapítottuk: nem lehet drágább, mint 19 500 forint egy teszt. Emellett döntöttünk arról is, hogy a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni” – jelentette be Orbán Viktor.