A szerb kormány mai ülésén elfogadta a munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociálisügyi minisztérium javaslatát, hogy újévtől a minimálbér összege 32.126 dinár legyen, közölte a minisztérium.

A szociális-gazdasági tanács tegnapi ülésén született meg a javaslat, hogy a minimálbért 2021-ben 6,6 százalékkal növeljék, azaz a 30.000 dináros fizetés összege 2000 dinárral lesz magasabb.

– A szerb kormánynak a járvány idején is sikerült, hogy növelje a minimálbért, ez pedig Aleksandar Vučić felelős politikájának köszönhető. Ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy Szerbia megfelelő intézkedéseket hozott, amivel megőrizte a gazdaság stabilitását – jelentette ki Zoran Đorđević illetékes miniszter és hozzátette, a kormány célja, hogy 2025-ig a fizetés összege elérje a 900, a nyugdíj pedig a 440 eurót.

A tárgyalások során a szakszervezetek nagyobb mértékű emelést követeltek. Többször is azt mondták, hogy álláspontjuk szerint a minimális fizetést ki kellene egyenlíteni a fogyasztói kosár értékével, ami 37.000 dinárt tesz ki, és hogy nem fognak beleegyezni abba, hogy a lövő évi minimálbér 34.000 dinárnál alacsonyabb legyen.

Másrészt viszont a munkáltatók uniójának képviselői úgy vélték, hogy a  jelenlegi feltételek mellett nem lehet négy százaléknál nagyobb arányban emelni a béreket.

Illusztráció (Fotó: Archív)