Maglai Jenő visszavonhatatlanul lemondott a mandátumáról a szabadkai városi képviselő-testületben – erősítette meg személyesen a maglocistac.rs szabadkai hírportálnak. A Szabadka Polgári Mozgalma eddigi frakcióvezetője elmondása szerint a továbbiakban a politikai szervezet infrastruktúrájának kiépítésére és megerősítésére összpontosít majd.

Maglai azt is elmondta a hírportálnak, hogy Huszák Hof Ilona szintén lemondott mandátumról. Kettejük helyét a náluk 35 évvel fiatalabb Sövény Ferenc és Boban Evetović veszik át.

Maglai a személyi változásokat azzal indokolta, hogy szeretnék bevezetni a fiatalokat a képviselői munkába, valamint azzal, hogy szervezetük infrastruktúrájának komolyabb kiépítésre van szükség.

„A mozgalom infrastruktúrájának a kiépítésén és megerősítésén fogok a jövőben dolgozni, mert a jelenlegi szervezettséggel nem tudjuk komolyabban veszélyeztetni a hatalmon lévők pozícióját. Nem tudom vezetni a frakciót, előkészíteni a sajtótájékoztatókat és az ügyvédi irodában is végezni a munkám. Az emberek dolgozni akarnak, több száz emberből álló gépezetünk van és meg kell osztani a feladatokat”.

Hozzátette, marad a Szabadka Polgári Mozgalmának elnöke, továbbra is aktív lesz, és a sajtótájékoztatókat is ő tartja majd.

Archívum