Ismeretlen tettesek szombat virradóra megrongálták Kosztolányi Dezső szabadkai mellszobrát.

A vandál cselekedetet a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége is elítélte.

– A Vajdasági Magyar Szövetség Városi Szervezetének Elnöksége mély felháborodással tapasztalta Kosztolányi Dezső mellszobrának színesfémtolvajok általi eltulajdonításának kísérletét. A helyszínen megállapítottak szerint a múlt éjszakai bűncselekmény elkövetését nem nemzeti türelmetlenség, hanem anyagi haszonszerzés motiválta.

Szerencsére a szobrot nem sikerült eltulajdonítani és nem is sérült, viszont a Községközi Műemlékvédelmi Intézet szakemberei azonnal elszállították és biztonságba helyezték a talapzat acélcsavarainak kicseréléséig, ami a szobor visszahelyezésének feltétele.

Felszólítjuk a rendőrséget, hogy derítse fel a bűncselekmény elkövetőit.

Az országos méreteket öltő szoborlopások jelensége miatt, a Vajdasági Magyar Szövetség indítványozza az összes köztéri szobor kamerával és riasztóval történő biztosítását, a maihoz hasonló esetek megelőzése érdekében.

– olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség Városi Szervezete Elnökségének közleményében.

A szoborrongálást a VMDK is elítélte:

– A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a legerélyesebben elítéli Kosztolányi Dezső szabadkai szobrának megrongálását.  Követeljük az illetékes hatóságoktól, elsősorban a rendőrségtől és az ügyészségtől, az elkövetők gyors felkutatását és példás megbüntetését – áll a párt sajtószolgálatának közleményében.