Ahogyan arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, az IMF legfrissebb jelentésében arról tesz említést, hogy ha szerb kormány nem tesz további konkrét lépéseket a gazdasági válság enyhítésére, akkor Szerbiában akár 140.000 – 160.000 munkahely is veszélybe kerülhet.

IMF: Szerbiában 160.000 munkahely van veszélyben

Dragoljub Rajić, az Üzleti Támogatási Hálózat (Mreža za poslovnu podršku)koordinátora szerint a termeléssel foglalkozó vállalatok 23 százaléka van veszélyben, viszont a vendéglátósok járhatnak a legrosszabbul, hiszen bevételeik 40 százalékkal csökkentek és a cégek 38 százaléka könnyen a csőd szélére sodródhat.

„Felméréseink szerint a vendéglátóiparban a közeljövőben 40.000-50.000 munkahely fog megszűnni, főleg a kis- és mikrovállakozások lesznek gondban, akik 2-3 munkavállalót foglalkoztatnak, de azok is, akik külföldi cégek alkalmazásában állnak, gondolok itt az IT szektorra, vagy a fordítókra, és akik más specifikus szolgáltatásokat nyújtanak” – mondta Rajić, aki szerint az adók és járulékok fizetésének további befagyasztása lehetne a megoldás.

Duško Vuković, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségén alelnöke szerint az IMF jelentésében nincs semmi új.

„Az állam az eddigi támogatások fényében előre látta az elbocsátásokat. A támogatást minden cég megkaphatta, amely nem bocsátotta el dolgozói 10 százalékát. Attól tartok, ha megszűnik az állam támogatása, a cégek akkor kezdik majd el megszüntetni a munkahelyeket és igen sok munkanélkülire számíthatunk” mondta Vuković , aki szerint akkor kerülhetnek bajba a munkavállalók, ha a továbbiakban az állam részéről nem lesznek megfelelő gazdasági intézkedések.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)