Annak ellenére, hogy Novak Đoković már biztosan nem nyeri meg a 2020-as US Opent, ugyanis vasárnap este a világ első számú teniszezőjét kizárták a versenyről, az egyik szerbiai fogadóiroda hétfőn úgy döntött, mindenkinek, aki a világranglista élén álló játékos győzelmére fogadott, kifizeti a nyereményt!

Mint ismeretes, Novak Đoković vasárnap este a New York-i torna nyolcaddöntőjében a spanyol Pablo Carreno Busta elleni mérkőzés első játszmájában 5:5-ös állásnál elveszítette az adogatójátékát, s mérgében a zsebében levő labdát a háta mögé ütötte, s eltalálta a legközelebbi vonalbíró torkát, aki azonnal a földre esett és orvosi segítséget kért. A szerb teniszező bocsánatot kért, azonban a szabályok kimondják, függetlenül, hogy valaki szándékosan vagy véletlenül találja el és okoz sérülést egy bírónak, azt ki kell zárni a tornáról. A főbíró – miután meghallgatta a játékost és a bírót is – meghozta a döntését, amelyet Đoković azonnal tudomásul is vett, lekezelt ellenfelével, és bement az öltözőbe.

Đokovićot kizárták a US Openről (videó)

A kizárás mellett a világ első számú teniszezője pénzbüntetést is kap majd, s a tornán eddig szerzett pontjait is törlik. A történtek ellenére a Mozzart fogadóiroda úgy döntött, mindenkinek, aki pénzt tett arra, hogy Novak Đoković megnyeri a tornát, kifizeti az őt megillető összeget, ami mintegy kétszerese, egészen pontosan 1,8-szorosa a befizetett összegnek.

Mintegy tízperces tanakodás után a főbíró úgy döntött, Novak Đoković számára véget ért az idei US Open (Fotó: EPA)