Magyarország Hivatalos közlönyében megjelent a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról szóló rendelet, amelynek hatodik fejezete szerint „a külpolitikáért felelős miniszter által – a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek”.

A rendelet szerint az ingázók az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávon belül kötelesek tartózkodni, és Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

A Magyarország területén, az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávon belül élő magyar állampolgárok pedig a szomszédos ország területéről visszatérve ugyancsak korlátozás nélkül léphetnek be, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.

A Magyar Közlöny 2020. évi 195. számából, mely az említett rendeletet tartalmazza, nem derül ki, hogy melyek azok a Magyarországgal szomszédos országok, amelyek esetében a külpolitikáért, illetve a határrendészetért felelős miniszterek egyetértettek, hogy lehetővé teszik az ingázást, illetve melyek azok, amelyekre ez nem vonatkozik.

Illusztráció (Fotó: Archív)