Tanévkezdés alkalmából levelet intézett a Kárpát-medence magyar oktatási intézményeinek diákjaihoz és tanáraihoz Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a levélben az államtitkár úgy fogalmazott: az idei év a kialakult járványhelyzet miatt eltért az eddigi tanévektől, hiszen hosszú, megpróbáltatásokkal teli időszak után a pedagógusok, a diákok és a szülők most szeptemberben találkozhatnak újra az iskola falain belül.

Kiemelte: a nemzet olyan, mint a család, amelyet a tagjai tartanak össze. Közös érdemünk, hogy ezt a családot a járványhelyzetben sem hagytuk széthullani – írta. Kitért arra is: nincs olyan települése, közössége nemzetünknek, amelyhez az elmúlt tíz évben valamilyen módon az anyaország ne jutott volna el.

Levele zárásaként az államtitkár arra kérte a külhoni magyar pedagógusokat, szülőket és diákokat, hogy legyenek segítői és támaszai egymásnak a jelenlegi nehéz időszakban, majd jó egészséget és kitartó munkát kívánt mindnyájuk számára a 2020-2021-es tanévre.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (Fotó: Tóth Imre / SZMSZ)