Predrag Kon járványügyi szakember kijelentette, hogy a köztársasági válságstáb következő ülésén fontolóra veszik azt a javaslatot, hogy azok a gyerekek, akik a napokban tértek haza külföldi nyaralásról, 10 nap késéssel kezdjék meg a tanévet – írja a szerb sajtó.

Kon azt mondta, hogy ezek a diákok bizonyos járványügyi kockázatot jelentenek és jó döntés lenne, ha néhány nappal később kezdenék meg a tanévet.

„Ez egy fontos dolog, így csökkenne annak kockázata, hogy a gyerekek elkapják a vírust. Szeretném ha a válságstáb legalább mint ajánlást elfogadná. Nincs sok ilyen gyerek, talán néhány tíz egész Szerbiában, de a többi diák miatt fontos lenne” – mondta Kon, aki szerint nem szükséges elhalasztani a tanévkezdést.

Kon: Legjobb időben elkezdeni a tanévet

Kon az óvodások maszkviselésére is kitért.

„Az óvodák nyáron is dolgoztak. A legkisebbeknél lehetetlen megoldani, hogy az ott töltött idő egészében maszkot viseljenek. Számomra szimpatikus, hogy a szülők belátták, nem feltétlenül szükséges elvinni a gyereket az óvodába. A gyerekek egyébként is ritkán betegszenek meg, inkább a személyzetre jellemző” – mondta Kon.

Predrag Kon (Fotó: archív)