A héten hazatérhetnek azok az indiai munkások, akik a Budapest-Belgrád vasútvonal építésén dolgoztak, de nem fizették ki bérüket, sőt élelmet és ívóvizet sem biztisítottak számukra –  írja a merce.hu.

A dolgozókat, szakszervezetek és civil szervezetek nyomására az Indiai Nagykövetség juttatja haza, és a munkások kifizetéséről is gondoskodik majd.

Ahogyan arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, az indiai munkások a múlt héten kezdtek tiltakozni a kizsákmányolás miatt.

Éhes indiai vendégmunkások tiltakoznak Kraljevóban

Arun Kumar, az Indiai Központi Szakszervezeti Tanács (AICCTU) tagja elmondta, a Szerbiában kialakult helyzet egy jól bevett indiai vendégmunkások kizsákmányolását célzó gyakorlat újabb iskolapéldája.

A munkások hazajutását szakszervezetek nemzetközi együttműködésének köszönhetően tették lehetővé: miután az Útépítő Munkások Független Szerbiai Szakszervezete értesült a kialakult helyzetről, azonnal szólt az Építőipari és Faipari Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének, amelynek ők is és az indiai Tamil Maanila Kattida Thozhilalar Sangam (TMKTS) is tagja, ez a szervezet segített már az év elején munkaközvetítőként a Budapest-Belgrád vasútvonalon dolgozóknak. Az indiai szervezet ezután helyezett nyomást a nagykövetségre.

Az Indiából érkező építőmunkások egy Nikolić nevű építkezési alvállalkozónál dolgoznak ideiglenes szerződéssel, ez a cég hivatalosan egy amerikai társaság, az IDEA Capital tulajdona, és évek óta ismert arról, hogy az indiai szubkontinensről szállít olcsó munkaerőt Szerbiába építkezésekhez.

Gyakorlatilag éheztették a vendégmunkásokat (Fotó: Danas/ Z. Nikolić)