Negyvenkét indiai építőipari vendégmunkás tart tegnap óta csendes tiltakozást Kraljevóban a városi közigazgatás épülete előtt, írja a Kraljevo online portál.

Elmondásuk szerint már hónapok óta nem kaptak fizetést, éhesek, és szeretnének hazamenni Indiába. A kezükben „Nincs étel, nincs ivóvíz” és „A vállalattól már 15 napja nem kaptunk enni” feliratú üzeneteket tartanak.

A portál megkereste India belgrádi nagykövetségét, ahol azt mondták, tudnak a problémáról és már hetek óta keresik a megoldást. A koronavírus-járvány miatt a repülőjáratok zömét törölték, így meg kell találni a legmegfelelőbb módját annak, hogy a Szerbiában foglalkoztatott indiai vendégmunkások hazajussanak.

A tiltakozó indiaiak ideiglenes szerződéssel dolgoznak egy Nikolić nevű építkezési vállalatnál, amely hivatalosan egy amerikai társaság, az IDEA Capital tulajdona, és amely Szerbia szerte különböző építkezéseken alkalmaz indiai munkásokat.

A Nikolić vállalat januárban került be a köztudatba, ugyanis a cég Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítésén ugyancsak indiai vendégmunkásokat foglalkoztatott, akik akkor a rossz munkakörülmények és az elmaradt bérek miatt ugyanígy tiltakoztak, egy részük pedig hazautazott, számolt be az év elején a Danas.

Habár a mostani hírekből nem derül ki, hogy a tiltakozó vendégmunkások konkrétan melyik beruházáson dolgoztak, de a magyarországi Mérce hírportál szinte kész tényként közli, hogy őket is a Belgrád-Budapest kiépítésén foglalkoztatták. Az viszont nem világos, hogy ez esetben tiltakozásukat miért tartják az említett vasúti szakasztól 170 kilométerre távolabb egy dél-szerbiai városban.

Tiltakozó indiai vendégmunkások Kraljevóban (Fotó: kraljevo.online)