Az Egyesült Szerbiai Ellenzék (Udružena opozicija Srbije – UOS) levélben fordult az európai országok parlamentjeinek elnökeihez, akiktől a Szerbia népével való szolidaritást vár, és az ország európai útra való visszafordítását reméli.

A levélben, melybe a Beta hírügynökség betekintést nyert, egyebek közt azt írják, hogy „Szerbiának már nincs legitim parlamentje”, az UOS pedig videokonferencia, vagy más alternatív kommunikációs csatornák révén kész tárgyalni a szerbiai politikai helyzetről.

– Ennek érdekében, tisztelettel kérjük önöket, hogy levelünket juttassák el a külpolitikával, az emberi jogokkal és az európai ügyekkel megbízott parlamenti bizottságok elnökeihez, és levelünkről értesítsék képviselőházaik valamennyi tagját – olvasható a szövegben.

A levél írói úgy fogalmaznak, hogy „Szerbiában történelmi mélyponton van a demokrácia és az emberi jogok” és hogy az állam „a társadalom rabosításának újabb szakaszába lépett”.

Ez főleg a joguralomra, a parlamentáris demokráciára, a szabad és tisztességes választások feltételeire vonatkozó nemzetközi ajánlások betartására – beleértve azokat is, amiket az EBESZ javasolt – továbbá a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcra és a szólásszabadságra értendő

– olvasható a levélben, melyben hozzáteszik, hogy demokratikus ellenzékként nem tartják legitimnek és nem ismerik el a legutóbbi szerbiai választások eredményét.

– A hivatalos választási eredmények szerint Aleksandar Vučić koalíciós partnereivel közvetlenül ellenőrzés alatt tart 230 köztársasági parlamenti képviselőt a 250-ből. A helyi önkormányzatokban is hasonló, vagy még rosszabb a helyzet – árják a levélben, majd rámutatnak, hogy

E tekintetben Európában Szerbiát csak Fehéroroszország múlja felül.

A levelet Jovan Jovanović (Polgári Platform), Zoran Lutovac (Demokrata Párt), Csonka Áron (VMDK), Slobodan Samardžić (Szerbiai Államalkotó Mozgalom), Vuk Jeremić (Néppárt), Slaviša Ristić (Koszovói szerbek Nemzeti Mozgalma), Janko Veselinović (Mozgalom a fordulatért), Lidija Martinović (Szabad Szerbia Mozgalom), Željko Veselinović (Sloga szakszervezet), Dragan Đilas (Szabadság és Igazságosság Pártja), Ana Santrač (Šumadija régió) és Đorđe Vukadinović korábbi parlamenti képviselő írta alá.

Megalakult az Egyesült Szerbiai Ellenzék (UOS)

Tizenkét politikai párt, mozgalom, szakszervezet, illetve egyesület részvételével hétfőn Belgrádban megalakult az Egyesült Szerbiai Ellenzék (Udružena opozicija Srbije – UOS), melynek célja az aktuális hatalom leváltása, illetve egy demokratikus és szabad társadalom létrehozása, közölte a szerb sajtó.

Az UOS levélben fordult az európai országok parlamentjeinek elnökeihez (Fotó: N1 Televízió)