„Az a biztosított, aki részére magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott, nem hivatalos célú kevésbé súlyos vagy súlyos fertőzöttségi mértékű országból Magyarország területére történő beutazáskor hatósági házi karantént rendeltek el, nem minősül keresőképtelennek” – ezt a bekezdést toldotta hozzá a kormány az egészségbiztosítási törvény (Ebtv.) végrehajtási rendeletéhez, mutatott rá cikkében a hvg.hu.

Az új szabály gyakorlatilag azonnal, kihirdetését követően egy nappal, vagyis augusztus 13-án, csütörtökön életbe lépett.

Az új bekezdés azt jelenti, hogy aki sárga vagy piros országból magánútról (tehát például nyaralásról) érkezik haza, és számára hatósági házi karantént rendeltek el, az nem minősül keresőképtelennek, így nem jogosult táppénzre – mondja a hvg.hu-nak Sziller Linda ügyvéd, munkajogász.

A rendelet előző bekezdése azt mondja ki, hogy akinek keresőképtelensége hatósági elkülönítés miatt áll fenn, annak a zárlatot elrendelő határozattal kell a keresőképtelenségét bizonyítania. A most hozzátoldott bekezdés a szakértő álláspontja szerint speciális esetet határoz meg a koronavírus-járvány által érintett országokból beutazókra, esetükben ugyanis immár fel sem merül a keresőképtelenség. A más okokból elrendelt karantén esetében továbbra is az általános szabály a mérvadó: fennáll a keresőképtelenség, amit a zárlatot elrendelő határozattal kell bizonyítani.

A HVG cikke hozzáteszi, hogy enyhén szólva nem világos, hogyan kerül az új szabály az egészségbiztosítási törvény végrehajtási rendeletébe, és különösen abba a paragrafusba. Az a paragrafus, amihez a kormány most hozzátoldotta a kivételt, a keresőképtelenség igazolásával foglalkozik, nem pedig azzal, hogy milyen esetekben áll fenn vagy nem áll fenn a keresőképtelenség.

Egyébként ebből még lehet jogi kalamajka, ha a most bevezetett bekezdés ellentmondásban van a törvény vonatkozó paragrafusával. Főszabály szerint ugyanis a törvény magasabb rendű jogszabály, mint a rendelet.

Nem világos, hogy a kormánynak miért kellett ilyen sürgősen, akár jogszabályi ellentmondást felvállalva szabályozni. Lehetséges magyarázat, hogy a környező országokban fokozódik a vírus terjedése, ennek ellenére nem kevés magyar ment külföldre, vagy tervez külföldre menni nyaralni.

A kéthetes hatósági házi karantén egyébként kiváltható két negatív koronavírusteszttel, de ennek költségeit az érintett személynek kell állnia. A tesztelés érdekében el lehet hagyni a karantént is. Ha piros országból érkezik valaki, akkor 48 órán belül két negatív teszteredményt követően szabadulhat, ha sárga országból, akkor az első negatív teszteredmény után elhagyhatja, de a második tesztet is el kell végeztetni.