Kilencvenedik születésnapja alkalmából készített interjút Soros Györggyel a Népszava. A magyar-amerikai üzletember főként a közös európai válságkezelésről, és az Európai Unió jövőjéről mondta el a véleményét – írja a 444.hu.

A Nyílt Társadalom Alapítványokat létrehozó üzletember szerint a világ a legnagyobb krízist éli át a II. világháború óta a koronavírus-járvány nyomán. És Soros szerint ez a válság sérülékenyebb helyzetben éri Európát, mint az Egyesült Államokat. Hiába van ugyanis Donald Trump személyében egy „pökhendi szélhámos” az USA élén, az erős alkotmány és a fékek és ellensúlyok rendszere garancia lehet „a történelem leghosszabb ideje működő demokráciájának” túlélésére.

„Az Európai Unió sokkal sérülékenyebb helyzetben van, mivel nem kész formáció. Továbbá sok ellensége van mind belülről, mind kívülről.”- mondja Soros.

Belső ellenségekként azokat a mozgalmakat és politikai erőket nevezte meg, „amelyek ellenzik azokat az értékeket, amelyek alapján az Európai Uniót megalapították”.

„Két országban ezek az erők lényegében elfoglalták az államot, Orbán Viktor Magyarországon, Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban. Ez úgy történik, hogy közben Lengyelország és Magyarország az EU által folyósított strukturális támogatások legnagyobb kedvezményezettje”- mondta, hozzátéve, legjobban azonban Olaszország miatt aggódik, ahol Európa támogatóinak aránya csökken, és az eurozónában maradás támogatottsága is visszaesett.

Ez Soros szerint az unió közös válságkezelésének döcögésével hozható kapcsolatba. Bírálta a Fukar Ötöknek nevezett tagállamokat (Hollandia, Ausztria, Svédország, Dánia és Finnország), akiknek „önző” módon sikerült elérniük, hogy gyengébb közös fellépés legyen, mint amire szükség volna.

Ami pedig Európa külső ellenségeit illeti Soros úgy véli, hogy sokan vannak, de van egy közös jellemzőjük: ellenzik a nyílt társadalom eszméjét.

A sok ellenség közül Soros szerint most Kína áll az első helyen, a nagyhatalom, amely  vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia terén amely az ellenőrzés eszközeit hozza létre.

Szerinte a koronavírus-járvány is ront a helyzeten: a megfigyelés mesterséges intelligencia által előállított eszközei igen hasznosak a vírus megfékezésében, és ez még a nyílt társadalmakban is elfogadhatóbbá teszi ezen eszközöket.

Visszatérve Amerikára: az antirasszista mozgalom erősödéséről, és a Black Lives Matter-ről Soros úgy vélekedik, a forradalom, ami jelenleg az Egyesült Államokban zajlik, „túlzásba vitte a tagadás kultúráját és a politikai korrektséget”.

„A nyílt társadalmak támogatójaként a politikai korrektséget politikailag inkorrektnek tartom. Sosem szabadna elfelejtenünk, hogy a különböző nézetek pluralitása lényeges eleme a nyílt társadalmaknak ”- mondta a kilencvenedik születésnapját ünneplő üzletember.

Soros György (Fotó: archív)