A belügyminisztérium belgrádi és újvidéki illetékesei egy közös akció során több fegyvert, lőszert és öt kilogramm amfetamint foglaltak le, hat személy pedig őrizetbe vettek, közölte a minisztérium.

A rendőrség házkutatást tartott az M. N. (1993) és Lj. D. (1993) újvidéki, illetve M. Š. (1990) és D. Š. (1993) topolyai illetőségű lakosok által bérelt belgrádi lakásban, ahol egy házi gyártmányú robbanószerkezetet, egy automata puskát, négy pisztolyt, egy hangtompítót, egy vadászpuskát, valamint 237 darab, különböző kaliberű lőszert talált.

Fegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a négy férfit 48 órás őrizet alá helyezték, ellenük a belgrádi felsőfokú ügyészségen indul büntetőeljárás.

A rendőrök Újvidéken őrizetbe vették M. V. (1989) újvidéki, és S. P. (1990) belcsényi (Beočin) lakost, akiket kábítószer illetéktelen előállításával és forgalmazásával gyanúsítanak. A gyanúsítottak által használt lakásban – ahová hivatalosan nem voltak bejelentve  – a rendőrök mintegy öt kilogramm amfetamint, kis mennyiségű marihuánát és pszichoaktív hatóanyagokat tartalmazó tablettákat találtak.

Őket ugyancsak 48 órára vették őrizetbe, ezt követően az újvidéki felsőfokú ügyészség ügyésze előtt kell felelniük tetteikért.

Illusztráció (Fotó: Archív)