Ami a 2020-as tájékoztatási pályázatokat illeti, az Irena Gašić tulajdonában levő ADD production cég nem panaszkodhat, ugyanis a benyújtott pályázatait eddig 4,6 millió dinárral támogatták az önkormányzatok és a minisztériumok. Irena Gašić a Szerb Haladó Párt magas rangú tisztségviselőjének, a Biztonság-Infrmációs Ügynökség (BIA) igazgatójának, Bratislava Gašićnak a felesége, áll a Szerbiai Újságíró Egyesület (UNS) közleményében.

A BIA igazgatójának felesége és fia a pályázatoknak köszönhetően mintegy negyvenezer eurós támogatást zsebelt be hét önkormányzat, valamint a kulturális és tájékoztatási minisztériumok pályázatán.

Az újságíró egyesület arra is felhívta a figyelmet, hogy Szerbia adófizetői az ADD production Kragujevacon 1,9 millió dináros támogatást kapott egy olyan portál üzemeltetéséért, amelyet nem jegyeztek be a médiaregiszterbe. Az önkormányzatok által közzétett határozatokból nem derül ki, hogy Irena Gašić cége mely tájékoztatási eszközökön keresztül tervezi megvalósítani az általa beadott pályázatot. A Szerbiai Újságíró Egyesület arra is emlékezteti a nyilvánosságot, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség 2015-ben megállapította, hogy Bratislav Gašić érdekellentétben volt, amikor Kruševac polgármestereként 2013-ban és 2014-ben szerződést kötött az ADD production céggel, amelynek a tulajdonosa már akkor is a felesége volt, valamint a BNZ Higijenic vállalattal, amelynek élén pedig a fia volt.

Bratislav Gašić és felesége, Irena (Fotó: direktno.rs)